Európának több bevándorlóra van szüksége

Európának több „gazdasági bevándorlóra” van szüksége, a nyugat-európai félelmek és az ottani nagy munkanélküliség ellenére – mondta az EU munka- és szociális ügyi biztosa, Vladimír Špidla a Reuters hírügynökségnek.

Európának több „gazdasági bevándorlóra” van szüksége, a nyugat-európai félelmek és az ottani nagy munkanélküliség ellenére – mondta az EU munka- és szociális ügyi biztosa, Vladimír Špidla a Reuters hírügynökségnek.

A volt cseh miniszterelnök, Špidla vitatta, hogy az új Európai Bizottság csupa liberálisból állna, akiket nem érdekelnek a szociális jogok és a közszolgáltatások. A következő húsz évben 20 millióval fogy majd a dolgozók száma Európában, még ha a bevándorlást is hozzászámítjuk – mondta, figyelmeztetve a lakosság elöregedésére és a csökkenő születésszámra.

Természetesen, ha a következő két hétre gondolunk, akkor más az ábra. De az EU-ban hosszú távra kell tervezni, és nagyon is szükség van a bevándorlásra – magyarázta.

Eddigi beszélgetéseiből Špidla számára kiderült: az EU 15 régi tagja közül több nem fogja megújítani a munkaerő szabad vándorlására kirótt korlátozásokat, amikor az első, kétéves átmeneti szakasz jövőre lejár. De nem nevezhetem meg, melyek ezek az országok – tette hozzá.

Elismerte, hogy a nagy munkanélküliség közepette nehéz a bevándorlást népszerűsíteni, de úgy vélte, hogy a munkanélküliségért nem lehet a bevándorlókat okolni. Igaz, hogy Németországban az 1930-as évek eleje óta most a legnagyobb a munkanélküliek száma, de a világháború utáni „gazdasági csoda” nem következhetett volna be a vendégmunkások nélkül, és Ausztriában, ahol körülbelül ugyanolyan a bevándorlók aránya, mint Németországban, most is igen alacsony, csak 4,5 százalékos a munkanélküliség – magyarázta a cseh politikus.

Špidla úgy vélte, azért kell rugalmasabbá tenni a nyugdíjrendszert, hogy további munkára ösztönözhessék a még munkaképeseket, és csak a rászorulók menjenek nyugdíjba. Utalva a németországi és a franciaországi törekvésekre a heti munkaidő meghosszabbítására, úgy vélte, hogy „nem a hetente több óra, hanem az életben több nap” a fő kérdés manapság. (FigyelőNet, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?