Európai Számvevőszék: az uniós légi utasok jogai is áldozatul estek a világjárványnak

koronavírus utazás

Az uniós légiközlekedést nagymértékben megviselte a koronavírus-járvány, ideje alatt jelentősen csorbultak a légi utasok jogai is, miután a légitársaságok és az utazásszervezők úgy kaptak több milliárd euró állami támogatást, hogy nem írták elő számukra az utasok kártalanítását – közölte az Európai Számvevőszék kedden.

Az Európai Unió luxemburgi központú számvevőszéke jelentésében mindenek előtt kiemelte, az uniós szabályok szerint a légitársaságok a jogszabályok értelmében kötelesek visszafizetni az utasoknak a jegyük árát, ha törlik a járatukat. Számos légitársaság azonban, jogellenesen arra kényszerítette az ügyfeleit, hogy készpénz helyett utalványt fogadjanak el.

Az uniós számvevők rámutattak, a tagállamok által gyakran összehangolatlanul bevezetett utazási korlátozások miatt legalább hétezer légi útvonalat zártak le az európai repülőtér-hálózatokon, és a járattörlések utasok tízmillióit érintették 2020 márciusa és 2021 márciusa között. Ilyen esetekben az uniós jogszabályok értelmében az utasoknak jogukban áll visszakapni a törölt járatra szóló jegyük árát vagy átfoglalni más járatra. A válság első hónapjaiban azonban sok utas veszített el olyan összegeket, amelyek megillették volna őket. Ehhez esetenként a tagállamok is hozzájárultak: tizenöt tagállam, köztük Belgium és Franciaország olyan rendkívüli intézkedéseket fogadott el, amelyek mentesítették a légitársaságokat és az utazásszervezőket azon kötelezettségük alól, hogy kártalanítsák az utasokat. Emellett az Európai Bizottság rendkívüli sürgőséggel hagyta jóvá a nehéz helyzetbe került légitársaságoknak és utazásszervezőknek nyújtott állami támogatásokat.

2020 márciusa és 2021 áprilisa között a tagállamok együttesen közel 35 milliárd euró közpénzt kaptak a légitársaságok támogatására. A francia Air France és a holland KLM például együttesen több mint 11 milliárd eurót kapott, a német Lufthansa több mint 6 milliárd eurót, a belga TUI, a portugál TAP és a svéd központú SAS légitársaság több mint egy-egy milliárd eurót kapott. A tagállamok ugyanakkor nem írták elő a légitársaságoknak nyújtott támogatás feltételeként, hogy azoknak kártalanítaniuk kell az utasokat, pedig az uniós bizottság egyértelműen tudtukra adta, hogy ezt megtehetik. A tagállamok végül a légitársaságok belátására bízták a légi utasoknak nyújtható visszatérítéseket, amelyek saját fontossági sorrendjük szerint használhatták fel a kapott állami támogatást.

A számvevők szerint emiatt a légi utasok igen eltérő bánásmódban részesültek a különböző uniós tagállamokban. A lemondott utazásuk fejében sok utas volt kénytelen utalványt elfogadni, amelyek azonban nem mindig élveznek védelmet a légitársaságok csődje esetén, ráadásul így még kevesebb esélyük maradt arra, hogy visszakapják pénzüket – figyelmeztettek.

Az Európai Számvevőszék jelentésében ajánlásokat fogalmazott meg az Európai Bizottság számára, hogy a jövőben jobban védje a légi utasok jogait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?