Európa Tanács: a média elleni támadások alááshatják az emberi jogokat

újság k

Az újságírók elleni célzott verbális támadások, amelyek túlmutatnak a médiának címzett jogos kritikán, elrettentő hatással járhatnak, és alááshatják az emberi jogok érvényesülését – foglalt állást csütörtökön Dunja Mijatovic, a strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa.

Közleményében Mijatovic bejelentette, hogy a hétvégén megjelent, a finn kormányt kritizáló újságcikke miatt online bántalmazás éri Ida Erämaa finn újságírót, a neki címzett üzenetek fizikai és szexuális erőszakkal is fenyegetnek.

Megjegyezte: számos tisztségviselő személyes megjegyzéseket is tett az újságíróra a közösségi médián keresztül, az emberi jogi biztos véleménye szerint „nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy újságíróként hiteltelenítsék”.

„Aggodalommal követem az Ida Erämaa ellen indított lejárató kampányt. Ez a súlyos eset nem maradhat szankcionálás nélkül. A fenyegetéseket ki kell vizsgálni és el kell ítélni” – fogalmazott.

Mijatovic aláhúzta: a gyűlöletbeszéd nem védett beszédforma. A közéleti személyiségeknek, köztük a politikusoknak és a magas rangú tisztségviselőknek kötelességük és felelősségük is tartózkodni a gyűlöletbeszéd és a megbélyegző nyelvezet használatától. Egyértelműen el kell ítélniük az ilyen beszéd használatát. A gyűlöletbeszéd eltűrése, az online zaklatásról való hallgatás vagy a gyenge reakció az ilyen viselkedés elnézésének tekinthető, ami viszont további verbális és fizikai erőszakhoz vezethet - hívta fel a figyelmet.

Az Európa Tanács emberi jogi biztosa felszólította a finn hatóságokat, hogy egyértelműen ítéljék el az Erämaa elleni lejáratókampányt és minden erőszakos online fenyegetést. Vizsgálják ki az esetet, és adjanak meg számára minden szükséges segítséget – zárta közleményét Dunja Mijatovic.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?