Európa nem tud mindenkit befogadni

Róma |

<p>A megélhetési bevándorlók előtti kapuzárást és a menekültek befogadását sürgette Sandro Gozi, az olasz kormány európai uniós ügyekért felelős államtitkára az Il Messaggero című római napilap pénteki számában megjelent interjúban.&nbsp;</p>

Kijelentette, hogy Európa nem tud mindenkit befogadni. Szerinte az Európába megélhetési szándékkal érkező illegális bevándorlók előtt "be kell zárni a kapukat", a politikai menekülteket viszont be kell fogadni.     Gozi úgy vélte, hogy az európai menedékkérelmet jelenleg szabályozó dublini rendelet elavult, ezért módosítani kell egy új és közös "európai menekültstátus" bevezetésével, amelyet minden tagállamnak automatikusan el kell fogadnia.     "A migrációs vészhelyzet európai probléma, amelyet csakis közös európai politikával lehet megoldani" - hangsúlyozta Sandro Gozi. Hozzátette, hogy a megoldás nem lehet falak emelése. Ehelyett az összes menekültet be kell fogadni, aki az Iszlám Állam dzsihadista szervezet "nácijai" elől menekül.     Az olasz államtitkár kijelentette, az Auschwitz utáni Európa azért született, hogy ledöntse a falakat.     "Ha kétségbe vonjuk a schengeni övezet biztosította mozgásszabadságot, kárt teszünk Európában" - fogalmazott.     Álszentnek nevezte, hogy az európaiakat megbotránkoztatja, ha emberek halnak meg egy kamionban, vagy ha a terroristák lefejezik a túszokat, viszont zavarják őket az Iszlám Állam elől menekülők okozta problémák.     Sandro Gozi szerint Európának jelentős számú bevándorlóra van szüksége, ha a következő évtizedekben fenn akarja tartani a jóléti társadalmat. Az olasz kormány államtitkára ugyanakkor megjegyezte, hogy a bevándorlóknak nem csak jogai, kötelességei is vannak: ha le akarnak telepedni Olaszországban, meg kell tanulniuk olaszul, valamint tiszteletben kell tartaniuk a vallásszabadságot és a nemi egyenlőséget.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?