Esztergomban és Komáromban lopott egy dunaszerdahelyi nő

Tatabánya/Esztergom |

<p>Tolvajt fogott szerdán a biztonsági őr egy esztergomi drogériában. Az üzlet biztonsági kameráján látta, hogy a dunaszerdahelyi nő hogyan pakolja el a különböző kozmetikai termékeket. Több mint 60 ezer forintnyi értéket próbált meg eltulajdonítani.</p>

Az esetről Léber Gabriella, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense tájékoztatta az Új Szó Online-t pénteken.

A biztonsági őr nem felejtette el azt a személyt, aki egyszer már lopott az üzletből. A gyanúsított szeptember 22-én járt először a drogériában. Akkor több mint 100 ezer forintnyi árut vitt el. Ezúttal a biztonsági őr útját állta és értesítette a Rendőrséget. Kihallgatása során derült ki, hogy a szlovák állampolgárságú nő Esztergom mellett Komáromot is előszeretettel látogatta. Az ottani drogériákból közel félmillió forint értékű kozmetikumokat tulajdonított el. 

Kihallgatása során az asszony elmondta, hogy Dunaszerdahelyen lakik, és fia hozta át a Duna túloldalára. Lopni jött a városba, hogy az eltulajdonított értékek eladásából befolyó pénzből vissza tudja fizetni 1000 eurós tartozását. A pénzt egy ismerősétől kérte kölcsön rezsire és fogorvosra, végül elnyelték a dunaszerdahelyi kaszinó játékgépei. Adósságcsapdába keveredett, melyből egy kiutat látott: parfümöket és kozmetikai termékeket lop, hogy legyen pénze.

Az asszonyt az Esztergomi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya őrizetbe vette és kezdeményezte gyorsított eljárás keretén belül bíróság elé állítását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?