Észak-koreai gátnyitás - Szöul tiltakozik, Phenjan magyarázkodik

Szöul |

<p>Tiltakozását fejezte ki hétfőn Dél-Korea az észak-koreai hatóságoknál amiatt, hogy előzetes figyelmeztetés nélkül nagy mennyiségű vizet engedtek át egy folyó duzzasztógátjának zsilipjén, valószínűleg hat ember halálát okozva ezzel.</p>

Szöul a nemrég helyreállított "forródróton" át fejezte ki tiltakozását Phenjannál, és magyarázatot követelt tőle a történtekre - közölte Cson He Szon, a dél-koreai országegyesítési minisztérium szóvivője. Hozzátette: Szöul arra kéri Phenjant, hogy a jövőben előre figyelmeztessen, ha vizet akar átengedni a duzzasztógáton.
    Phenjan - hogy a feszültséget enyhítse - órákon belül válaszolt, és azzal magyarázkodott, hogy egy gátnál folyó építkezés miatt engedte le a víz szintjét. Megígérte, hogy a károk megelőzése érdekében a jövőben előre értesíti a déli országrészt, ha ismét vizet ereszt le. A szöuli védelmi minisztérium szóvivője ezt azzal nyugtázta, hogy "ebben az esetben nem tekintjük vízzel való támadásnak" a történteket.
    Vasárnap hat dél-koreai sátorozónak nyoma veszett az észak-koreai határnál, miután hirtelen több mint két méterrel megemelkedett az Imdzsin folyó vize. A dél-koreai hatóságok gyanúja szerint a megduzzadt folyó elsodorta a sátorozókat.
    A figyelmeztetés nélküli zsilipnyitások korábban már okoztak károkat a Szöultól mintegy hatvan kilométerre északra fekvő térség halgazdaságainak, de most első ízben estek áldozatul emberek is. Három holttestet már megtaláltak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?