Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajtott végre

Kim Dzsong Un

Három rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki Észak-Korea az év utolsó napján – jelentette be a dél-koreai hadsereg vezérkara szombati közleményében.

A rakétákat az észak-koreai fővárostól délre fekvő területről indították a Japán-tenger irányába. Mintegy 350 kilométert repültek, mígnem a tengerbe csapódtak.

Az ENSZ határozatai tiltják Észak-Koreának a bármilyen hatótávolságú, atomfegyver hordozására is alkalmas ballisztikus rakétákkal végzett kísérleteket.

Az újabb észak-koreai rakétateszt miatt a dél-koreai hadsereg ismét provokációval vádolta Phenjant, a japán kormány pedig tiltakozó jegyzéket nyújtott be pekingi nagykövetségén Észak-Korea magatartása miatt.

Észak-Korea hónapok óta próbára teszi szomszédai idegeit rakétakísérleteivel, amelyek hatótávolsága egyre nagyobb. Egyúttal retorikája is mind élesebbé vált Szöullal és Washingtonnal szemben. Dél-Korea és az Egyesült Államok az észak-koreai atomfegyverprogram miatt idén teljes gőzzel folytatta közös hadgyakorlatait.

Egy nappal az újabb észak-koreai rakétakísérlet előtt a dél-koreai védelmi minisztérium bejelentette, hogy egy szilárd hajtóanyagú hordozórakétát próbált ki. Szöul már március végén is végzett ilyen kísérletet. A hordozórakéta a tervek szerint kisebb katonai megfigyelő műholdakat fog alacsonyabb Föld körüli röppályára állítani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?