Észak-Korea új "szupernagy" rakéta-sorozatvetőt tesztelt

A Fülöp-szigetek felfüggeszti kereskedelmét Észak-Koreával

Észak-Korea sikeresen tesztelt vasárnap egy új, "szupernagy" rakéta-sorozatvetőt, amelyet hamarosan hadrendbe állít - jelentette be a KCNA észak-koreai állami hírügynökség hétfőn.

Vasárnap csak japán és dél-koreai forrásokból lehetett értesülni arról, hogy aznap Észak-Korea újabb, azonosítatlan fegyverekkel hajtott végre kísérletet, feltehetően ballisztikus rakétát lőtt ki az ország keleti partjáról a Japán-tenger irányába.

A KCNA hétfőn megerősítette a fegyverkísérletet, jelentése szerint a hadsereg egy új, "szupernagy" rakéta-sorozatvetőt tesztelt. Más részletek nem szerepelnek benne.

A dél-koreai hadsereg vezérkarának szóvivője hétfőn közölte, hogy az újnak mondott szupernagy, irányítható rakéta-sorozatvető hasonló ahhoz, amelyet Észak-Korea már tavaly augusztusban tesztelt. Kim Dzsun Rak hozzátette, tanulmányozzák az észak-koreai média által közzétett felvételeket a fegyverkísérletről. Ezeken az látszik, hogy hat indítócsőből álló sorozatvetőből lőnek ki egy rakétát, míg a tavalyi augusztusban bemutatott rendszer négy ilyen rakétát tudott kilőni. A rakéták műszaki jellemzői azonban szemlátomást ugyanolyanok.

Szöuli jelentések szerint a Vonszan mellől kilőtt két rakéta mintegy 230 kilométert tett meg,  30 kilométeres maximális magasságba emelkedett, és a Japán-tengerbe csapódott.

Ez volt a negyedik rakétakísérlet, amelyet a világtól elszigetelődött kommunista ország egy hónap leforgása alatt végrehajtott. Phenjan március 2-án, 9-én és 21-én is tesztelt rakétákat.

Észak-Korea tavaly 13 alkalommal végzett kísérleti rakétaindítást, miközben a nukleáris fegyvereinek leszereléséről az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásai megrekedtek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?