Észak-Korea közös kivizsgálást javasol az Egyesült Államoknak

Szöul |

<p>Észak-Korea azt javasolja az Egyesült Államoknak, hogy közösen vizsgálják ki a Sony Pictures ellen november végén elkövetett hackertámadást, amelynek elkövetésével a phenjani rezsimet vádolja Washington.</p>

Az észak-korai külügyminisztérium szóvivője ismételten visszautasította az amerikai állítást, rágalmazásnak minősítve az FBI által Észak-Korea ellen felsorakoztatott "alaptalan vádakat". A szóvivő hangsúlyozta, hogy Észak-Korea tudja, hogyan bizonyítsa be azt, hogy nem felelős a hackertámadásért, ezért az Egyesült Államoknak el kell fogadnia a közös vizsgálatra tett javaslatát.

"Az Egyesült Államoknak emlékezetében kell tartania, hogy súlyos következményei lesznek annak, ha elutasítja javaslatunkat a közös vizsgálatra, és ellenintézkedésekhez folyamodik, miközben Észak-Koreát hibáztatja" - idézte a szóvivőt a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség.

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) pénteken közölte: a támadásban használt eszközök alapján elegendő mennyiségű információja van annak megállapításához, hogy a Sony Pictures elleni hackertámadás és fenyegetőzés mögött a phenjani kormány áll. A hackerek a Sony filmstúdió öt új filmjéhez jutottak hozzá illegálisan, és több gigabájtnyi személyes adatot is elloptak, közöttük a Sony Pictures 47 ezer alkalmazottjának és harmadik személyeknek a címét és társadalombiztosítási számát. Azt követelték, hogy állítsa le a Sony a The Interview című filmjének bemutatását, amelyben a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) beszervez két újságírót Kim Dzsong Un phenjani diktátor megölésére. A hackerek szerint ez a "terrorista" film "megtörheti a térség békéjét és háborút idézhet elő". A Sony a héten bejelentette, egyelőre nem forgalmazza a filmet. 

Barack Obama amerikai elnök pénteken hibának nevezte a Sony meghátrálását, és válaszlépéseket helyezett kilátásba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?