Észak-Korea közepes hatótávolságú rakéta fellövésével kísérletezik?

Tokió |

<p>Észak-Korea arra készül, hogy közepes hatótávolságú ballisztikus rakétával is végrehajt indítási kísérletet vélhetően röviddel azután, hogy áprilisban indít egy nagy hatótávolságú rakétát - közölte vasárnap a Szankei című japán napilap meg nem nevezett tokiói kormányforrásokra hivatkozva.</p>

 A lap arról is beszámolt, hogy a napokban 15 iráni szakember érkezett Észak-Koreába, hogy segédkezzenek a nagy hatótávolságú rakéta indításának előkészítésében. Az irániak Mahmúd Ahmadinezsád elnök Kim Dzsong Il észak-koreai vezetőnek írt levelét hozták magukkal, amelyben arról van szó, hogy a teheráni vezetés nagy jelentőséget tulajdonít a két ország űrkutatási együttműködésének - közölték a lappal meg nem nevezett források.
    Észak-Korea a nagy hatótávolságú rakéta indítását előre bejelentette, és azt állítja, hogy műholdat készül majd pályára állítani vele. Az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea azonban azt gyanítja, hogy a rakétaindítás célja valójában nem a műholdfelbocsátás, hanem magának a rakétának - egy Taepodong-2 típusúnak - a kipróbálása. Irán február 2-án Szafir-2 nevű rakétája segítségével felbocsátotta első műholdját, s ennek kapcsán a nyugati országok attól tartanak, hogy Teherán is ballisztikusrakéta-technológiáját fejleszti a műholdfelbocsátás örve alatt.   
    A japán kormány pénteken utasította a hadvezetését, hogy semmisítsen meg minden olyan rakétát, vagy rakétatartozékot, amely veszélyes lehet a szigetország területére, ugyanis a hordozóeszköz röppályája a szigetország fölött ívelhet át. Hírszerzési források szerint a rakéta már az indítóállásban várja a startot.
    Észak-Korea 1998 nyarán már kisebb nemzetközi válságot robbantott ki azzal, hogy elindított egy nagy hatótávolságú, Taepodong-1 típusú "műholdhordozó" rakétát, amely átrepült Japán fő szigete felett. A rakétakísérlet után Japán amerikai segítséggel rakétavédelmi pajzsot épített ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?