Észak-Korea ismét ballisztikus rakétát lőtt ki

Szöul |

<p>Észak-Korea kilőtt keleti irányba egy ballisztikus rakétát helyi idő szerint szerdára virradóra - jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség a dél-koreai vezérkarra hivatkozva.</p>

A Phenjan közelében történt kilövést megerősítette az amerikai kormány is. 

A dél-koreai és amerikai hatóságok az egyelőre azonosítatlan típusú ballisztikus rakéta röppályáját elemzik - tudatta a dél-koreai vezérkar.

A Pentagon óvatosabban fogalmazott dél-koreai kollégáinál, közölve: vélhetően rakétakilövést észleltek.

Időközben a Pentagon bejelentette: az interkontinentális ballisztikus rakétát Észak-Koreából indították, és az hozzávetőleg 1000 kilométert repülve csapódott a tengerbe. Hozzátette: sem az Egyesült Államokat, sem szövetségeseit nem fenyegette veszély.

Szöul válaszképpen a feltételezett kilövésre "precíziós rakétacsapásokat" hajtott végre gyakorló célpontok ellen.

Japán, amely felett a legutóbbi észak-koreai rakéta átrepült, határozottan tiltakozott a kilövés miatt. A szigetország védelmi tárcája közölte, lehetséges, hogy a rakéta Japán kizárólagos gazdasági tengeri övezetében csapódott be a szárazföldtől 250 kilométerre, mintegy 50 percnyi repülési időt követően. 

Az NHK japán közszolgálati televízió úgy értesült, hogy Phenjan három rakét is indított, ezek egyike csapódott a Japán-tengerbe az aomori prefektúra közelében.

Mun Dzse In dél-koreai államfő összehívta országa nemzetbiztonsági tanácsának rendkívüli ülését a történtek miatt. Szöul szerint a rakéta 4500 kilométeres magasságba emelkedett és a fellövés helytől 960 kilométerre csapódott a tengerbe.

WASHINGTONIG IS REPÜLHETETT VOLNA AZ ÉSZAK-KOREAI RAKÉTA

Dél-Korea egyesítési minisztere, Cso Mjung Gjon éppen kedden közölte, hogy a jövő év kulcsfontosságú lesz Phenjan számára, mert a Kim-diktatúra megalapításának hetvenedik évfordulóját fogják ünnepelni. A politikus figyelmeztetett: Phenjan egy éven belül bejelentheti, hogy teljesítette atomprogramját, nukleáris arzenálja készen áll.

PHENJAN: AMERIKA, RETTEGJ, BÁRHOVÁ LŐHETÜNK!

Észak-Korea hatodik nukleáris robbantását szeptemberben hajtotta végre, míg az idén két ballisztikus rakétát bocsátott fel. Tartózkodott ugyanakkor további provokációktól azután, hogy szeptember 15-én indított közepes hatótávolságú rakétája elrepült Japán felett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?