Észak-Korea "hadüzenetként" értékelt egy új amerikai filmkomédiát

Szöul |

<p>Észak-Korea figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy &quot;hadüzenetnek&quot; tekinti, ha forgalomba kerül az az amerikai vígjáték, amelyben két amerikai újságíró meg akarja ölni Kim Dzsong Un államfőt.</p>

Amennyiben az amerikai kormány nem akadályozza meg a film bemutatását, "komoly" és "könyörtelen" megtorlásra számíthat - közölte az észak-koreai külügyminisztérium meg nem nevezett szóvivője az állami médiában szerdán. A szóvivő nem említette meg a film címét, de egyértelműen a Seth Rogen és James Franco főszereplésével készült, The Interview című komédiára utalt, amelyben egy producer és egy talkshow házigazdája exkluzív interjút kap az észak-koreai vezetőtől, a CIA pedig ráveszi őket, hogy az alkalmat kihasználva öljék meg.

A szóvivő szerint az észak-koreai nép és katonák körében "irtózatot és haragot" váltott ki, hogy a "vakmerő amerikai provokatív őrület" egy "gengszter filmest" szabadított rá az észak-koreai vezetésre. A film forgalomba kerülését "hadüzenetnek" tekintik, és "nem fogják tűrni" - mondta.

A The Interview októberben kerül az amerikai mozikba. A 30 esztendős Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor a 2011-ben elhunyt apja, Kim Dzsong Il után vette át a teljhatalmat, és mit sem lazított az országot körülvevő vasfüggönyön. Kimet, mint korábban apját és nagyapját, személyi kultusz övezi, a hatalmat megragadni próbáló nagybátyját kivégeztette, az országban becslések szerint több mint 200 ezer embert tartanak lágerekben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?