Észak-Korea bejelentette az ENSZ-nek, hogy műhold felbocsátására készül

Szöul/Tokió |

<p>Észak-Korea arról tájékoztatta az ENSZ egyik szakosított szervét, hogy műholdat készül felbocsátani február 8. és 25. között - jelentette kedden a dél-koreai és a japán média.</p>

A londoni székhelyű Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) egyik szóvivője a Reuters hírügynökség kérdésére megerősítette a híreket.

A japán Kyodo hírügynökség értesülései szerint a tesztet a Nemzetközi Távközlési Egyesületnek (ITU) is bejelentették. A két szervezet tájékoztatása megszokottnak számít műholdfelbocsátások esetén.
    
A múlt héten amerikai kormányzati források arról számoltak be, hogy Észak-Korea vélhetően nagy hatótávolságú ballisztikus rakéta tesztelésére készül. 
    
Phenjan legutóbb 2012 decemberében hajtott végre - állítása szerint - műholdfellövést. Amerikai és dél-koreai katonai szakértők szerint ugyanakkor az észak-koreai tesztek célja  nem műholdak Föld körüli pályára állítása, hanem nagy hatótávolságú ballisztikus rakéták tesztelése.
    
Az Egyesült Államok és Dél-Korea vélhetően a Phenjanra kiszabott ENSZ-szankciók megsértésének tekintené a fellövést. A két ország már jelenleg is a kommunista diktatúrára kivetett büntetőintézkedések szigorítását akarja elérni a január 6-án végrehajtott észak-koreai kísérleti atomrobbantás miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?