Észak-Korea 12 millió propagandaröplapot szór szét Dél-Korea felett

Kim Dzsong Un

Észak-Korea 12 millió propagandaröplapot szór szét Dél-Korea felett - közölte a phenjani rezsim szócsövének tartott KCNA hírügynökség hétfőn.

A dél-koreai országegyesítési minisztérium részéről máris felszólították Phenjant, hagyjon fel tervével, amely nem szolgálja a két ország közti jó viszonyt.

Kjong Du Dzsong dél-koreai védelmi miniszter a parlamentben azt mondta, a hadsereg számára elsősorban az számít, Észak-Korea milyen eszközt használ a röplapok célba juttatására.

Noha a KCNA szerint a röplapokat különféle eszközökkel, köztük mintegy háromezer léggömbbel szórnák szét, szakértők emlékeztetnek arra, hogy ezt jelenleg az időjárási viszonyok nem teszik lehetővé. Nem zárják ki azt sem, hogy Phenjan ebben az esetben drónokat fog használni, amelyre viszont a dél-koreai hadseregnek válaszolnia kell.

Kjong leszögezte: a hadsereg "azonnali, gyors és arányos" választ ad.

Szakértők szerint csak napok kérdése a röplapszórás megkezdése, és nincs kizárva, hogy az 1950-53-as koreai háború kitörésének csütörtöki évfordulójához fogják időzíteni.

Több dél-koreai aktivista is jelezte, hogy az évfordulót ugyancsak röplapozással "ünnepli", ám a dél-koreai hatóságok máris jelezték, hogy ezt meg fogják akadályozni.

Korábban az Észak-Koreával szomszédos dél-koreai Kjonggi tartomány kormányzata már bejelentette: a két Koreát elválasztó határvonal mellett fekvő öt várost és körzetet tiltott zónává nyilvánítanának november végéig, megakadályozva ezzel azt, hogy az aktivisták újabb röplapokat juttassanak északra léggömbök segítségével.

Észak-Korea az elmúlt hetekben heves kirohanásokat intézett déli szomszédja ellen, a múlt héten pedig bezárta, majd felrobbantotta a Dél-Koreával közös keszongi összekötő iroda épületét, és katonákat vezényelt korábban kiürített őrhelyekre a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetbe. Phenjan ezzel válaszolt arra, hogy Szöul nem vetett véget az észak-koreai menekültekből és dél-koreai aktivistákból szerveződő csoportok kampányának, a kommunista rezsimet bíráló röplapok terjesztésének az országban. A röpcédulákat apró léggömbök segítségével szórták szét Észak-Korea felett a déli határ közelében.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?