<p>A török rendőrség gumilövedékeket, könnygázt és vízágyút vetett be vasárnap az Isztambul központjában rendezett melegfelvonulás feloszlatására - jelentette a Reuters brit hírügynökség helyszíni tudósítója.</p>
Erőszakkal oszlatták fel a melegfelvonulást Isztambulban
Isztambul |
A beszámolók szerint a felvonulók a kormányellenes tüntetéseiről ismert Taksim tér közelében gyülekeztek, amikor a helyszínre vezényelt rendfenntartók távozásra szólították fel őket, majd gumilövedékkel kezdték lőni a legalább tízezer fős tömeget. Helyi lapok értesülései szerint több mint kétezer rendőr volt a környék utcáin. A homoszexuálisok, biszexuálisok és transzneműek hátrányos megkülönböztetése elleni rendezvény résztvevői a Recep Tayyip Erdogan török elnök "fasiszta rezsimjét" elítélő szlogeneket skandáltak. A szervezők közleménye szerint "Isztambul kormányzója azzal az ürüggyel tiltotta be a felvonulást, hogy annak időpontja a ramadánra (a muzulmán böjti hónapra) esik". A rendezvényen a balközép ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) több képviselője is jelen volt, néhányuk megpróbált tárgyalni a biztonsági erőkkel, egyikük pedig felmászott egy rendőrségi járműre. "Egyszerűen csak fel szeretnénk vonulni. Éveken keresztül békében vonulhattunk, nincsenek nálunk sem kövek, sem fegyverek, csak fel akarunk vonulni" - mondta egy demonstráló. Szélsőjobboldali és iszlamista civilek egy csoportja a közelben rátámadt a felvonulásról tudósító újságírókra, akik közül többen könnyebb sérüléseket szenvedtek, köztük az AFP francia hírszolgálat egyik fotósa is. Szemtanúk szerint a rendőrök nem léptek fel a támadók ellen, mi több, durván bántalmazták az AFP egyik munkatársnőjét, aki az erőszakos tömegoszlatást filmezte. A hatóságok legkevesebb öt demonstrálót kihallgattak. Törökországban tizenharmadik alkalommal próbálták megtartani a parádét, amelyet eddig sokan a muszlim világ legnagyobb melegfelvonulásaként tartottak számon. Az eddigiekben mindig komolyabb rendbontás nélkül zajlott a rendezvény. Miközben Törökország a világ egyetlen olyan muzulmán országa, amelyben nem számít bűncselekménynek a homoszexualitás, a melegellenesség továbbra is széles körben elterjedt, különösen vidéken. Ennek ellenére több ismert ember és közéleti személyiség elítélte a történteket. "Nincs helye a demokráciában annak, hogy olyanokra támadjanak, akik a szerelemért vonulnak fel. Ez gyalázat" - írta Twitter-üzenetben Erdem Yener török humorista.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.