Erősítené együttműködését a közel-keleti és észak-afrikai országokkal a NATO

Washington |

<p>Erősítené együttműködését a közel-keleti és észak-afrikai országokkal a NATO azért, hogy hatékonyabbá tegye az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni harcot - tudatta Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára az Atlantic Council washingtoni székhelyű kutatóintézetben helyi idő szerint szerdán mondott beszédében.</p>

A főtitkár szerint az említett térségek országainak vezetői kifejezték szándékukat a NATO-val való szorosabb együttműködés iránt, a katonai szövetségnek pedig válaszolnia kell ezekre a felhívásokra.

 Stoltenberg megjegyezte, hogy a NATO-nak elsősorban meg kell erősítenie a kapcsolatát a közel-keleti arab országokat tömörítő Öböl-menti Együttműködési Tanáccsal (GCC). Ezt a kérdést a július elején tartandó varsói NATO-csúcson fogják megvitatni - tette hozzá.
    
Elmondta, javasolni fogja az iraki kormánynak nyújtott kollektív segítség fokozását, ami magába foglalja az IÁ ellen harcoló iraki erők kiképzését és felszerelését. Stoltenberg szerint a NATO-nak továbbá segítséget kell nyújtania több ország, mások mellett Líbia hadseregének a kiképzésében a stabilitás és a biztonság növelése érdekében.
    
A NATO-főtitkár szerint így a katonai szövetség jobban hozzá tudna járulni az IÁ ellen harcoló globális koalíció erőfeszítéseihez.
    
Hangsúlyozta, hogy ez a harc sokáig fog tartani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?