Erős utórengéseket jelentettek Tajvanról

Erős utórengéseket jelentettek Tajvanról

Erős utórengést jelentettek hétfőn Tajvanról, ahol helyszíni beszámolók szerint a fővárosban, Tajpejben rövid időre több épület is megremegett.

A szigetet április 3-án az utóbbi 25 év legerősebb, 7,2-es erősségű földrengése rázta meg, melyben legkevesebb 13-an meghaltak, mintegy 900-an megsérültek és hat embert még mindig keresnek, valamint épületek és autópályák rongálódtak meg.

A múlt heti földrengést követően helyi idő szerint hétfő reggelig összesen 739 utórengést mértek, ezek száma azonban napról napra csökken. Míg a földrengést követő napon 314 utórengést mértek, hétfőre ez a szám már csak 58 volt – tudatta a Taiwannews című helyi hírportál

Hétfőn folytatódott az eltűntek keresése, akik között két ausztrál állampolgár is van; a mentőszolgálatok a többi között drónokat, keresőkutyákat és nehézgépeket is bevetnek.

Tajvan egészségügyi minisztériuma bejelentette, hogy mind ez idáig több mint 116 millió tajvani új dollárnyi (1,2 milliárd forint) adomány gyűlt össze a földrengésben érintett térség, a sziget keleti részén lévő Hualien megyében keletkezett károk helyreállítására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?