Erős földrengés rázta meg Haiti déli részét

Haiti

Erős, az amerikai földtani intézet (USGS) tájékoztatása szerint a Richter-skála szerinti 7,2-es erősségű földrengés rázta meg szombaton Haiti déli részét. Az első jelentésekkel ellentétben a földmozgás több halálos áldozatot követelt, és számos épület romba dőlt.

Az országos polgári védelmi ügynökség helyi idő szerint délután 29 halálos áldozatról számolt be, az áldozatok között több a gyermek. A hatóságok attól tartanak, hogy a halottak száma jelentősen növekedni fog.

A korábban elrendelt szökőár-riadót ugyanakkor nem sokkal később  hatályon kívül helyezték.

A földmozgás fészke 10 kilométer mélyen volt.

Haitit gyakran sújtják erős földmozgások. Egy 2010-es földrengés az országot szinte teljesen elpusztította. A rengés epicentruma akkor a sűrűn lakott főváros, Port-au-Prince volt.

A földrengés 2010-ben 222 000 halálos áldozatot követelt, és több mint 1 millióan váltak hajléktalanná.

Ugyancsak szombaton 7-es erősségű földrengés rázta meg az Alaszkai-félszigetet is. Anyagi károkról nem érkezett jelentés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?