Erdőtüzek pusztítanak Oroszországban, többen meghaltak

Chilében hatalmas erdőtűz pusztít az ország középső részén

Legalább három ember halálát okozták, és több száz épületet pusztítottak el az Urál-hegységben és a tőle keletre fekvő nyugat-szibériai területeken tomboló erdőtüzek Oroszországban; a terjedő lángok miatt kitelepítik az érintett települések lakosságát, és több vizsgálatot indítottak a tűz keletkezésének felderítése érdekében.

Alekszandr Kurenkov, az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának vezetője hétfőn reggel a nyugat-szibériai Kurgani területre repült, ahol az erdőtüzek már több településre is átterjedtek. A megye vizsgálóbizottsága bűnügyi vizsgálatot indított a tűzesetekkel kapcsolatban. „A tűz terjedését a felelős tisztségviselők vélhető hanyagsága idézhette elő” – áll a bizottság honlapján olvasható közleményben.

A Kurgani területen keletkezett 13 erdőtűzből eddig hatot sikerült megfékezni, mialatt hatalmas tüzek pusztítottak az uráli Szverdlovszki és a nyugat-szibériai Tyumenyi területeken is.

Vasárnap estére sikerült megfékezni azt a lőporraktárban keletkezett tüzet, amely miatt ki kellett üríteni egy falut a Szverdlovszki területen. A helyi katasztrófavédelem szerint azonban 53 további helyszínen, ahol eddig több mint 33 ezer hektárnyi erdőt emésztettek fel a lángok, tovább tombol a tűzvész.

A SOTA független hírportál információi szerint a szverdlovszki, április végén keletkezett tüzek egy részét robbanások és gyújtogatások okozhatták. Az egyelőre ismeretlen eredetű tüzekben egy ember meghalt, és százak veszítették el otthonukat.

Tyumeny megyében vasárnap több mint 120 épület semmisült meg két településen. Összesen 23 erdőtűz pusztított a területen. Egy 49 éves helyi lakos életét vesztette, két másik pedig megsérült oltás közben - közölte hétfőn a megyei kormány sajtóosztálya.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?