<p>Törökországnak már nincs szüksége az Európai Unió kritériumaira, Ankarának saját kritériumai vannak, elég neki a maga demokráciája - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államfő szerdán az északnyugat-törökországi Bursában tartott népszavazási kampányrendezvényén.</p>
Erdogan: Törökországnak már nincs szüksége az EU kritériumaira
Mint mondta: a holland hatóságok március közepén Rotterdamban nem engedték kiszállni autójából Fatma Betül Sayan Kaya török családügyi miniszterasszonyt, aki a helyi török közösség előtt akart beszélni a végrehajtó elnöki rendszer előnyeiről. "Hol vannak ilyenkor a női jogok?" - tette fel a kérdést Erdogan.
Az alkotmánymódosítás kérdéséről április 16-án tartanak népszavazást Törökországban, Hollandiában pedig mintegy 400 ezres török közösség él. Erdogan érvelése alapján az elnöki rendszer önmagában is erős és stabil Törökországot eredményez, éppen ezért a török államfő kampányának kiemelt pontja az Európa Unió bírálata.
Erdogan beszédében ismét utalt arra a két héttel ezelőtti pápai audienciára, amelyen 27 uniós ország állam- és kormányfője vett részt a Vatikánban a római szerződés aláírásának 60. évfordulója alkalmából.
A török elnök rámutatott: "protestáns és ateista is van közöttük, mégis összejöttek. Mióta vannak ezek ennyire együtt? Az EU olyan országokat vett fel a soraiba, amelyeket össze sem lehet hasonlítani Törökországgal és tette ezt azért, mivel az utóbbi lakossága 99 százalékban muzulmán. Ankara eddig nem szólalt meg, de ezentúl mindent az unió szemébe mond majd" - fejtette ki Erdogan.
A tavaly márciusi menekültügyi megállapodás értelmében az EU vállalta, hogy felgyorsítja a török állampolgárok schengeni vízumkötelezettségének megszüntetését célzó, 2013-ban elkezdett folyamatot. Ennek egyik előfeltételéül azonban a vitatott terrorellenes törvény enyhítését szabta. A török vezetés erre nem hajlandó, és többen azt vetik a szemére, hogy a jogszabályokat - különösen a július 15-ei puccskísérlet után - a politikai ellenzék és egyes újságírók elhallgattatására használja fel.
A török államfő a keddi szíriai vegyi támadásra vonatkozóan kijelentette: a szíriai rezsim több mint 100 embert ölt meg Idlíb tartomány Han Sejkun településén, beleértve legalább 50 kiskorút. A londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) adatai szerint a mérges gáz minimum 58 ember, köztük tizenegy gyermek halálát okozta. Erdogan Bassár el-Aszad szír elnöknek címezve szavait úgy fogalmazott: "hogy fogsz, te gyilkos, megszabadulni az áldozatok jajveszékelésétől?"
Damaszkusz tagadja a gáztámadás vádját.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.