Erdogan szerint ellentétes a nemzetközi joggal a Katarnak adott ultimátum

Ankara |

<p>Recep Tayyip Erdogan török államfő szerint ellentétes a nemzetközi joggal a Szaúd-Arábia és szövetségesi által Katarhoz intézett ultimátum, és tiszteletlen az a követelés, hogy Törökország szüntesse meg katonai jelenlétét Dohában.&nbsp;</p>

A török államfő vasárnap, az iszlám böjti hónap végét jelző ünnepet (ramazan bayrami) indító reggeli ima után Isztambulban kijelentette, hogy Törökország támogatja Katar válaszát az arab országok által megfogalmazott ultimátumra, mivel az abban megfogalmazott 13 pont - köztük a katari török katonai támaszpont bezárásának követelése - véleménye szerint ellentétes a nemzetközi joggal. Erdogan az ima alatt egyébként cukorbetegségéből adódóan rövid időre rosszul lett.

Bahrein, Szaúd-Arábia, Egyiptom és az Egyesült Arab Emírségek június 5-én megszakította diplomáciai kapcsolatait Katarral, arra hivatkozva, hogy ez utóbbi támogatja a terrorizmust és beavatkozik más országok belügyeibe. Rijád a szaúdi-katari határt is lezárta, holott Katar élelmiszerellátása teljes mértékben a Szaúd-Arábiából, közúton behozott élelmiszerszállítmányoktól függ.

Katar szerint jogsértő és ésszerűtlen a blokád, amely szuverenitását csorbítja. Erdogan vasárnap hangsúlyozta: Ankara Szaúd-Arábiának is felajánlotta, hogy támaszpontot alakít ki a területén, de Rijád nem válaszolt a javaslatra.

Törökország és Katar 2014 decemberében széles körű védelmi megállapodást kötött. A török parlament június elején törvényerőre emelte az egyezménynek azt a pontját, amelynek értelmében Törökország támaszpontot alakít ki és katonákat állomásoztat Katarban. Törökország ezen felül légi és vízi úton élelmiszer-szállítmányokat küld az arab országba.

Fikri Isik török védelmi miniszter pénteki interjújában leszögezte: amellett, hogy a dohai török bázis hozzájárul a katari katonák kiképzéséhez, szavatolja az egész Perzsa(Arab)-öböl biztonságát. Csütörtökön a viszály június eleji kirobbanása óta először 23 török katona és öt páncélautó érkezett a katari támaszpontra. Korábban 88 katona állomásozott a bázison, a kontingens végső létszáma ezer körül lesz.

Törökország szoros kapcsolatot ápol Katarral, különösen gazdasági és katonai síkon, miközben jó viszonyt igyekszik teremteni más Perzsa(Arab)-öböl menti monarchiákkal, köztük Szaúd-Arábiával, amely az Egyesült Államok támogatását élvezi.

 Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom és Bahrein többek közt azt is követeli Dohától, hogy mérsékelje diplomáciai kapcsolatait Iránnal, zárja be az al-Dzsazíra televíziót és vessen véget terrorista csoportok támogatásának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?