Erdogan nem kér több szobrot – van, amelyik nem is hasonlít rá

Ankara |

<div>&bdquo;Erdoganra nem hasonlíthat senki&rdquo; &ndash; ezzel védte Izmit polgármestere a városban felállított szobrot, amely egyáltalán nem hasonlít Erdoganra.</div>

Recep Tayyip Erdogan török államfő Ankarában polgármesterek előtt felszólalva arra kérte az önkormányzatokat, hogy ne állítsanak őt ábrázoló szobrokat. A közelmúltban Törökország számos településén készítettek a tavaly július 15-ei puccskísérlet első évfordulójára Erdogant ábrázoló különféle alkotásokat. „A hír hallatán nagyon elszomorodtam. Ez ellentétes értékeinkkel” – hangoztatta Erdogan. „Nem szeretnék magamról szobrot és semmilyen hasonló alkotást. Tartózkodjunk az efféle a hibáktól. Nem szobrok kellenek, hanem hasznos tevékenységre van szükség” – tette hozzá. Az északnyugat-törökországi Izmitben az váltott ki vitát, hogy az államfőről készített szobor nem hasonlított Erdoganra – írta a Hürriyet című török lap. A város polgármestere, Nevzat Dogan azzal védte az alkotást, hogy „Erdoganra nem hasonlíthat senki”. Ettől függetlenül az izmiti szobrot a többivel együtt a napokban lebontották. Erdogan kérése ellenére Törökországban néhány létesítmény az ő nevét viseli. Egyebek között egy labdarúgó-stadion Isztambul Kasimpasa negyedében, valamint egy egyetem a Fekete-tenger partján fekvő Rize városában. Kasimpasa és Rize a török elnök életének meghatározó helyszínei.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?