Erdogan megsértődött, nem megy el Muhammad Ali temetésére

New York |

<p>Recep Tayyip Erdogan török elnök megsértődött a Muhammad Ali temetése előtti gyászszertartás szervezőire, ezért a bokszlegenda pénteki temetésén nem is vesz részt - írta a Hürriyet Daily News ellenzéki török lap.&nbsp;</p>

 A lap szerint Erdogan azért döntött így, mert a csütörtöki temetési imán több kérését megtagadták - írta a lap elnökségi forrásokra hivatkozva. 

A török kormányfő először is egy, a mekkai Kába szentélyéből származó kendőt akart Ali koporsójára tenni, de ezt nem engedték meg neki. 

Más értesülések szerint Erdogan és a török vallásügyi hivatal (Diyanet) vezetője, Mehmet Görmez a Koránból akart felolvasni egy-egy részletet, de a szervezők erre sem adtak engedélyt. 

A Hürriyet szerint a kellemetlenségeket az is tetézte, hogy beszámolók szerint vita robbant ki az amerikai titkosszolgálat és Erdogan testőrei között, mert egy titkosszolgálati tiszt a testőrök útjában volt, amikor a török elnök éppen beszállt a kocsijába.

Muhammad Ali temetésének a szervezői röviddel azelőtt húzták ki Erdogan nevét a szertartáson felszólalók listájáról, hogy a török elnök az Egyesült Államokba érkezett. Ezt a lépést a szervezők időhiánnyal indokolták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?