Erdogan maga veszi kézbe a hírszerzés ellenőrzését

Ankara |

<p>A török elnök átszervezi a hírszerzés és a vezérkar ellenőrzését úgy, hogy közvetlenül az államfőnek tartozzanak felelősséggel.</p>

Recep Tayyip Erdogan szombaton jelentette be a döntést a televízióban, és közölte: azt akarja, hogy a nemzeti titkosszolgálat és a vezérkar főnöke közvetlenül az államfőnek jelentsen a miniszterelnök helyett. Ehhez alkotmánymódosításra lesz szükség, ami csak ellenzéki támogatással fog menni. Két párt már jelezte, hogy kész együttműködni Erdogannal az alkotmány átalakításában. A változtatás beleillik az elnök terveibe, hogy egy alkotmányreformmal erős elnöki végrehajtó hatalmat építsen ki magának. Az átszervezést azzal indokolta, hogy szorosabb ellenőrzés alá kell helyezni a fegyveres erőket, amelyek egy rész puccsot kísérelt meg ellene. A katonai akadémiákat is be fogják zárni, helyettük egy nemzetvédelmi egyetemet alapítanak - mondta. A katonaság soraiból rengeteg embert szereltek le, köztük a tábornoki és tengernagyi kar mintegy 40 százalékát, és egy részüket le is tartóztatták. A puccs miatt több mint 18 ezer embert vettek őrizetbe. Erdogan szerint közülük 10 137 embert hivatalosan megvádoltak és letartóztattak. A megtorlás elbocsájtás vagy a munkavégzés alóli felfüggesztés formájában már 60 ezer emberre terjed ki.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?