Erdogan halálbüntetést akar és hangüzenetet küld a mobilokra

Ankara |

<p>Recep Tayyip Erdogan török elnök hajnalban a parlamentben mondott beszédet a meghiúsult puccs évfordulóján, abban az időpontban, amikor egy éve a puccsisták lőni kezdték az épületet.</p>

A parlament előtt ezrek várták, nemzeti zászlók erdejében. Erdogan ismét elmondta, ha a parlament megszavazná a 2004-ben megszüntetett halálbüntetés visszaállítását, feltétlenül aláírná a törvényt. „Le kell majd tépni a fejét” mindazoknak, akik a tavalyi államcsínykísérlet felbujtói voltak. Konkrétan megnevezte a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milíciát, a törökországi kurd szakadár Kurdisztáni Munkáspártot (PKK), a Fethullah Gülen muzulmán hitszónok irányította nemzetközi hálózatot (FETÖ), valamint az Iszlám Államot. Azt is szorgalmazta, hogy a puccsban való részvétel miatt bíróság elé kerülők narancssárga rabruhában jelenjenek meg, mint amilyet a guantánamói amerikai bázison hordanak a foglyok. A törökök nagy része hangüzenetet kapott a mobiltelefonjára Erdogantól a puccskísérlet évfordulóján. „Mint államfő, jókívánságaimat szeretném kifejezni Önnek a demokrácia és a nemzeti egység napja alkalmából” – hallható a hangfelvételen, amelyet a két legfőbb mobilszolgáltató, a Turkcell és Vodafone előfizetői kaptak meg. A felvétel akkor indul, amikor a telefon gazdája éppen fel akar hívni valakit. A váratlan üzenet vegyes fogadtatásra talált, az internetes közösségi oldalakon hozzászólások tömkelegét váltotta ki. Az elnök hívei természetesen dicsérték az ötletet, az ellenzők bosszúsan bírálták. „Ez már sok! Behatolt a telefonunkba is. Rettenetes ez a pasi!” – írta az egyik ellenzéki képviselő. A tavalyi államcsíny-kísérlet után R. T. Erdogan aláírással SMS-t küldött törökök millióinak, hősies ellenállásra buzdítva őket.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?