Erdogan bosszúja

Ankara |

<p>A meghiúsult katonai puccskísérlet nyomán nagyarányú tisztogatás kezdődött Törökországban, a hatóságok az igazságszolgáltatás és a katonaság több ezer tagját vették őrizetbe.</p>

Szombaton Törökország jogrendszerének felügyeleti szerve, a bírák és ügyészek legfőbb tanácsa (HSYK) 2745 bírót és ügyészt menesztett tisztségéből, valamint egyidejűleg a HSYK öt tagját is eltávolították.  A török hatóságok később elrendelték a jogászok őrizetbe vételét is.  Emellett a legfelsőbb közigazgatási bíróság, az államtanács 10 tagját is letartóztatták a puccskísérlet támogatásának vádjával, valamint a semmítőszék 140 tagja után nyomoznak a hatóságok.  A hadseregnek mindeddig mintegy háromezer tagját vették őrizetbe a puccs miatt, sokukat a nagy részt kurdok lakta délkeleti országrészeken lévő támaszpontokon.  A puccs felszámolását célzó hadműveletek keretein belül lezárták az Iszlám Állam elleni légi bevetésekhez használt dél-törökországi incirliki légi támaszpontot, amelyen amerikai és nemzetközi csapatok is tartózkodnak. A török külügyminiszter közlése szerint a támaszponton a puccsban érintettek voltak, az őrizetbe vételük után folytatódik az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció hadművelete, amelyet a török hatósági intézkedések miatt ideiglenesen felfüggesztettek.  A török hatóságok emellett őrizetbe vették az alkotmánybíróság egyik tagját, Alparslan Altan alkotmánybírót, valamint a szíriai, iraki és iráni határ védelméért felelős második hadsereg vezetőjét, Adem Huduti tábornokot, és az isztambuli székhelyű harmadik hadtest parancsnokát, Erdal Öztürk tábornokot.   Altan a legmagasabb rangú igazságügyi illetékes, Huduti és Öztürk pedig a legmagasabb rangú katonai vezető az államcsínykísérlet nyomán őrizetbe vettek között. Sikerült megakadályozni a katonai puccsot Fikri Isik török védelmi miniszter szombat este bejelentette: sikerült megakadályozni a katonai puccsot, nincs olyan terület Törökországban, amelyet ne a kormány ellenőrizne.  A védelmi miniszter ugyanakkor újságíróknak hangsúlyozta: azt még korai lenne mondani, hogy sikerült teljesen megszünteti az államcsíny veszélyét.  A miniszter ezért arra kérte a kormány támogatóit, maradjanak az utcákon.  Binali Yildirim miniszterelnök egy ankarai kormánypárti tüntetésen szintén arra kérte tömeget, hogy maradjon az utcákon. Délután rendkívüli ülést tartottak a puccskísérlet során súlyos károkat szenvedett török parlamentben Ankarában. Az ülés végén a négy fő párt, az AKP, a CHP, a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) és a nacionalista Nemzeti Cselekvés Párt (MHP) közös közleményben ítélte el a puccskísérletet. A közlemény szerint a pártoknak a puccskísérlet ellen foglalt álláspontja elengedhetetlen a török demokráciához. Erdogan az Egyesült Államokba emigrált esküdt ellenségét tette felelőssé Ankara szerint a puccskísérlet mögött egy, a hadseregben is kiépült "párhuzamos struktúra" húzódik meg. A török kormány Fethullah Gülent, az amerikai emigrációban élő muzulmán hitszónokot hibáztatja a puccskísérletért, aki azonban élesen elítélte azt, és a leghatározottabban cáfolta, hogy bármilyen köze lenne hozzá. A török elnök, Recip Tayyip Erdogan már hosszú ideje azzal gyanúsítja Gülent, hogy a - hivatalosan világi - kormány megdöntésére készül egy, a hivatalossal párhuzamos igazságügyi, katonai, oktatási, és sajtóstruktúra kiépítésével. A török külügyminiszter egy szombati interjújában ugyancsak megerősítette a kormány álláspontját Gülen szerepéről a puccskísérletben, és közölte: a hadsereget "meg kell tisztítani" a hitszónok befolyásától. "Mihelyst ennek a tisztogatásnak vége, hadseregünk és katonáink erősebbek lesznek, és sokkal jobb támogatást fognak nyújtani, illetve jobban tudnak majd együttműködni a NATO-val" - mondta Cavusoglu. Recep Tayyip Erdogan török elnök azzal felhívással fordult szombat este az Egyesült Államokhoz, hogy adja ki Törökországnak vagy utasítsa ki az amerikai száműzetésben élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónokot.  A híveinek tömege előtt Isztambulban beszélő török államfő kijelentette: ha az Egyesült Államok és Törökország valóban stratégiai partnerek, Barack Obama amerikai elnöknek cselekednie kell. Erdogan egykori szövetségesét, mai esküdt ellenségét, Fethullah Gülent teszi felelőssé a megiúsított pucskísérletért.  "HA AZT MONDOD ÜSSÜNK, ÜTÜNK, HA AZT MONDOD, ÖLJÜNK, ÖLÜNK!" - SKANDÁLTÁK ERDOGANNAK A KORMÁNYPÁRTI TÜNTETŐK 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?