Erdogan a terrorizmus és a puccsisták támogatásával vádolja a Nyugatot

Ankara |

<p>A török elnök a terrorizmus és a puccsisták támogatásával vádolta meg kedden a nyugatot egy televíziós beszédében.</p>

Sajnos a Nyugat a terrort támogatja, és a puccs kitervelői mellett áll - jelentette ki az elnöki palotából közvetített beszédben.

Azok, akikről azt képzeltük, hogy a barátainak, a puccs kitervelői és a terrorizmus mellett vannak - mondta válaszul a bírálatokra, amelyeket a nagyarányú megtorlás miatt érték Ankarát. "A rendkívüli helyzet bevezetése megfelel az Európai Unió minden előírásának" - mondta.

Erdogan azt a kérdést is felvetette, hogy "miféle stratégiai kapcsolatról lehet szó az Egyesült Államokkal, ha az megtagadja Fethullah Gülen hitszónok kiadatását", aki a szerinte a hatalomátvételi kísérlet értelmi szerzője.

"Kifejezésre kell juttatnunk a szomorúságunkat, mert nem kaptuk meg azt a támogatást, amelyet a szövetségeseinktől vártunk a puccskísérlet alatt és után, és ez ugyanígy van a terrorista szervezetekkel vívott harcunkban" - jelentette ki.

A török államfő panaszkodott amiatt is, hogy egyes európai repülőtereken olyan feliratok vannak, hogy  az emberek ne menjenek Törökországba, mert azzal Erdogant erősítik

"Ez miként demokratikus" - kérdezte, és emlékeztetett arra, hogy "nem puccsal, hanem a szavazatok

Azon is sajnálkozott, hogy "vannak olyan tudatlanok, akik azt mondják, hogy nem tudni, ki irányította a puccskísérletet", amikor szerinte "minden bizonyíték megvan" arra, hogy Gülen volt az.

"Ezt a puccsot nem az országon belül tervelték ki. Vannak belső szereplők, de a forgatókönyvet külföldön írták" - jelentette ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?