Erdélyi pártvezetők a magyarországi pártalapításról

Kolozsvár |

<p>A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) számára nem elsődleges cél a magyarországi pártalapítás - jelentette ki a Krónika erdélyi napilapnak nyilatkozva Kelemen Hunor.</p>

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) szerint az RMDSZ-nek inkább újra kellene értékelnie partneri viszonyait a magyarországi pártokkal.

Az RMDSZ vezetése nem foglalkozott a magyarországi pártalapítás kérdésével, és a közeljövőben nem is fog ezzel foglalkozni, mert az őszi romániai parlamenti választásokra való felkészülést tekinti a legfontosabb feladatának - hangsúlyozta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. „Erről a kérdésről nincs döntés, és a közeljövőben nem is lesz, de a gondolat régóta érlelődik" - tette hozzá.

Az RMDSZ-nek "lehetne Magyarországon is intézményes kerete, egy párt, amelynek a kettős állampolgársággal rendelkezők odaadhatják a szavazataikat. Ez nem akkora szentségtörés, mint amekkorának néhányan látják”- jegyezte meg az RMDSZ elnöke.

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke a Krónikának nyilatkozva úgy vélte, becsületesebb és járhatóbb út lenne, ha az RMDSZ a nyilvánosság előtt vállalná a szégyellt magyarországi politikai kapcsolatait. „Ha az RMDSZ vállalja kapcsolatait a Magyar Szocialista Párttal, befolyását arra használhatja, hogy a magyarországi partner javítson a nemzetpolitikáján" - vélekedett Toró. Hozzátette, a kapcsolat érvényesítésével elkerülhető lett volna például a 2004. december 5-én tartott népszavazás eredménye.

Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke kijelentette: „Magyarországon nem kell az RMDSZ-t bejegyezni, ott már van egy: úgy hívják, hogy MSZP”. Szász szerint a magyar nemzetpolitikának nem érdeke, hogy a bukaresti kötődésű pártokat Magyarország területére exportálják, hanem inkább az, hogy a magyarországi közéletet kiterjesszék az egész Kárpát-medencére. „A magyar nemzetpolitika központja nem Pozsony, Belgrád vagy Bukarest, hanem Budapest kell hogy legyen" - hangoztatta az MPP elnöke. A Kárpát-medencét egységes térként kell megjeleníteni, nemcsak kulturális és gazdasági, hanem politikai értelemben is, "abban a szövetségi rendszerben és abban a nemzetpolitikában, amit a Fidesz képvisel" - szögezte le Szász Jenő.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?