Érdekességek III. Károlyról

III. Károly

Néhány érdekesség az Egyesült Királyság új uralkodójáról.

Ő az első brit királyi örökös, aki diplomát szerzett

A herceg és immár király az első trónörökös, aki 1970-ben egyetemi dipolomát szerzett. Bachelor diplomáját a Cambridge-i Egyetem Trinity College-ban szerezte, majd 1975-ben mesterdiplomát is szerzett ugyanezen az egyetemen.

Ő lesz a legidősebben megkoronázott király

A „walesi herceg” címet egy férfi örökös kapja, de ez nem automatikus kinevezés. Károly a harmadik helyről a második helyre került a trónöröklés rendjében, amikor nagyapja 1952-ben elhunyt, de csak 1958-ban, amikor 9 éves volt, kapta meg a walesi herceg címet és az ezzel járó Chester gróf címet. Amikor Károlyt királlyá koronázzák, azzal azonnal történelmet is ír, hiszen 73 évével ő lesz a legidősebb korában megkoronázott király a brit monarchia történelmében, köszönhetően annak, hogy édesanyja a leghosszabb ideig uralkodó királynőként.

Csinos összeget fizettek egy szeletért Károly és Diana esküvői tortájából

Egy nagy-britanniai aukción 1850 fontért kelt el egy szelet Károly brit herceg és Diana hercegnő bő 40 éves esküvői tortájából. A pár 23 hivatalos esküvői tortájának egyikéről lekanyarított hatalmas szelet marcipánalapot és fehér bevonatot az arany, vörös, kék és ezüst színű királyi címer díszíti. A tortaszeletet annak idején Moya Smith, a királynő Clarence House-i személyzetének egyik tagja kapta, aki alufóliába csomagolva, egy süteményeknek szánt régi fémdobozkában őrizte meg a különleges desszertet. A dobozon lévő címkén az áll, hogy óvatosan bánjanak vele, emellett Károly herceg és a néhai Lady Diana neve, valamint menyegzőjük dátuma, vagyis az 1981. július 29. olvasható rajta. A királyi tortaszelet leütési árát eredetileg 300-500 font közé becsülték.

Richard Nixon megpróbálta összehozni Károly herceget lányával, Triciával

Richard Nixon, az Egyesült Államok 37. elnöke 1970-ben mindent megtett, hogy legidősebb lányát, Triciát összehozza Károllyal, a rendezvényeken mindig mellé ültette.

Gyerekkönyvet írt Károly herceg

1980-ban Károly herceg írt egy gyerekkönyvet The Old Man of Lochnagar címmel – A lochnagari vénember – olyan történetek alapján, amelyeket öccseinek, András és Edward hercegeknek mesélt. Középpontjában egy idős férfi áll, aki a Balmoral melletti barlangokba ment, keresve egy csendes helyet, ahol forró fürdőt vehet. A könyvből később animációs kisfilm készült, a narrátor pedig nem más mint maga a herceg.

Az új király nem ebédel

Károly nem szokott ebédelni. Az eddigi herceg napi egy főétkezést enged meg magának, mert egy szigorú diétát követ. Ennek ellenére vannak kedvenc fogásai. Az egyik ilyen a görög muszaka.

Károlyról neveztek el egy békát

Egy újonnan felfedezett és veszélyeztetett, Ecuador dzsungelében honos levelibékafajt neveztek el róla. Károly herceg számos különböző ügy bajnoka, beleértve a világ esőerdőinek védelmét is. A Reptiles Magazine szerint ennek köszönhető, hogy 2008-ban Dr. Luis A. Coloma úgy döntött, hogy egy békafajt a hercegről nevez el. 

(Híradó)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?