Eörsi Mátyás kapcsolatot sürget a magyar és a szlovák demokraták között

Budapest |

<p>A magyar demokratáknak kapcsolatot kell keresniük a szlovák demokratákkal annak érdekében, hogy a "mostani szlovákiai hisztériának és nacionalizmusnak elejét lehessen venni", és azt is meg lehessen akadályozni, hogy Magyarországon hasonló szellemű válaszok szülessenek – mondta </p>

 Eörsi Mátyás szombaton annak kapcsán, hogy Sólyom Lászlótól a hatóságok előző nap megtagadták a belépést Szlovákiába.

A szabad demokrata politikus leszögezte, hogy mindkét országban létezik nacionalizmus, de - mutatott rá - míg "Szlovákiában ez kormányzati szinten van, Magyarországon nem". Véleménye szerint most viszont azért kell politikai ideológiától mentesen összefognia a két ország szociál- és kereszténydemokratáinak, liberálisainak és zöldjeinek, hogy minél több kapcsolódási pontot találjanak, amivel elejét vehetik annak, hogy a nacionalista erők hangja legyen hallható. Eörsi Mátyás rámutatott: a semleges megfigyelők azt gondolhatják, hogy két nacionalista ország vitázik egymással, de véleménye szerint ez nem így van, csupán néhány politikus "játszik rá" erre.
    Kijelentette: az Európai Unió sok más értéke mellett a legfontosabb a személyek, a tőke és a szolgáltatások szabad áramlása, ez a tagszövetség minden egyes polgárára vonatkozik. Éppen ezért rendkívülinek nevezte, hogy egy köztársasági elnököt nem engednek be egy másik országba, mintha bűnöző lenne, és az Interpol keresné.
    Hozzátette, hogy a rendszerváltozást követően a magyar-szlovák kapcsolatokban voltak lejtmenetek, de soha nem volt ilyen rossz állapotban.
    Eörsi Mátyás szerint az ügyben rövid távon meg kell nézni, ki mondott igazat és ki nem a szlovák kormány és magyar köztársasági elnöki hivatal közötti vitában az államfő útjának előkészítését illetően. Az MTI kérdésére hozzátette, hogy ebben az esetben ki kell teríteni a kártyákat, és a magyar külügy nyugodtan nyilvánosságra hozhatja az ügyben folytatott jegyzékváltásokat.
    Eörsi Mátyás úgy vélte, hogy "Sólyom Lászlónak is át kellene gondolnia, hogy mit gondolnak róla a szomszédos országokban akkor, amikor évek óta minden magyar állami ünnepet külföldön ünnepelt".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?