ENSZ-szakértők szerint akár háborús bűncselekményeket is elkövethettek Nyugat-Dárfúr székhelyén

Dél-Szudán

Április óta 10-15 ezer embert gyilkolhattak meg a szudáni Nyugat-Dárfúr székhelyén, el-Genejnában a Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) kormányellenes félkatonai szervezet és a vele szövetséges arab milíciák egy, az AFP francia hírügynökség által – helyi idő szerint – hétfőn szemlézett ENSZ-jelentés szerint, melyben az emberiesség elleni bűncselekmények és háborús bűnök elkövetését sem zárták ki.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) által felállított, a Szudán elleni szankciók betartását ellenőrző bizottság a jelentésben etnikai tisztogatásokat sem zár ki.

El-Genejna júniusban került az RSF kezére, a bizottság szerint pedig ezt követően a szervezet és a milíciák szándékosan követtek el támadásokat lakónegyedek, menekülttáborok, iskolák, mecsetek és kórházak, valamint az ENSZ és emberi jogi szervezetek helyi irodái ellen.

Emellett kiemelik, hogy az RSF és a milíciák atrocitásokat követtek el a nem arab etnikumú, a város többségét alkotó masszalit közösség tagjai ellen és azt vetik a fegyveresek szemére, hogy a civilek elleni agresszióval, beleértve a nemi erőszakot, kínzást, tömeges őrizetbe vételeket, megsértették a nemzetközi humanitárius jogot.

A szakértők továbbá kiemelték a fegyverembargó megsértését, név szerint pedig az Egyesült Arab Emírségeket említették a jelentésben, mint olyan államot, mely segédkezet nyújtott az RSF-nek.

A jelentés szerint a fegyvereket az Emírségekből Csádon keresztül juttatják el Szudánba, azon a határmenti régión keresztül, ahol az RSF elődjének tartott Dzsandzsavíd-milíciák a kétezres évek elején - Omar el-Besír akkori szudáni diktátor hallgatólagos jóváhagyásával - feltehetően már követtek el népirtást az ott élők ellen.

Néhány hónapja már a szudáni hadsereg egyik magas rangú tagja, Jasszer Atta tábornok is azt vetette Abu-Dzabi szemére, hogy fegyverekkel segíti az RSF-et.

A jelentést – melynek tartalmát a BT tagállamai már megkapták – a tervek szerint később hozzák nyilvánosságra.

Szudánban tavaly áprilisban fegyveres konfliktus tört ki a hadsereg emberei és az RSF között, a harcok miatt országszerte több mint tizenháromezren haltak meg, legalább 6,5 millióan kényszerültek elhagyni lakhelyüket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?