ENSZ: már több mint 660 ezer ember menekült el Ukrajnából

ukrán válság k

Már több mint 660 ezer ember menekült el Ukrajnából valamelyik szomszédos országba az Oroszország által indított háború elől az utóbbi hat napban – közölte kedden az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR).

Shabia Mantoo, a szervezet szóvivője genfi tájékoztatóján elmondta, hogy a menekülők többségében nők és gyerekek, számuk „exponenciálisan növekszik”. A hírek szerint vannak, akik 60 órát várakoznak, hogy bejussanak Lengyelországba, Románia felé pedig helyenként 20 kilométeres sorok is kialakultak.

Előző nap valamivel 500 ezer fölött volt az Ukrajnából menekülők száma az ENSZ adatai szerint. A világszervezet azzal számol, hogy akár a 4 milliót is elérheti majd a menekültek száma. Shabia Mantoo úgy fogalmazott, hogy ha a menekültek áramlása ilyen tempóban folytatódik, akkor a XXI. század legnagyobb európai menekültválságára kell felkészülni.

A szóvivő elmondta: arra kérik az országokat, hogy továbbra is fogadjanak be mindenkit, aki Ukrajnából érkezik, azokat is, akik más ország állampolgárai, de Ukrajnában élnek és most a harcok elől menekülnek. „Hangsúlyozzuk, hogy nem szabad hátrányosan megkülönböztetni senkit” – mondta az UNHCR szóvivője.

Karolina Lindholm, az ENSZ-szervezet Ukrajnával foglalkozó illetékese elmondta, hogy a külföldre távozott százezreken túl további egymillióra becsülik az Ukrajnán belüli menekültek számát. Felhívta a figyelmet arra, hogy a világ elsősorban az Ukrajnával szomszédos országokba menekülőkre fókuszál, pedig a háború által érintett rászoruló emberek többsége Ukrajnán belül van. A menekültügyi főbiztosság ezért igyekszik még több segélyt eljuttatni a háborúban álló ország határain belülre is - mondta el Lindholm a svéd kormány által szervezett online sajtótájékoztatón.

Az ENSZ emberi jogi főbiztosságának hivatala (OHCHR) keddi közlése szerint a háború kezdete óta legalább 136 civil, köztük 13 gyerek vesztette életét Ukrajnában, és mintegy négyszázan sebesültek meg. Liz Throssell szóvivő úgy vélte, a valós számok ennél jóval magasabbak lehetnek.

Az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) pedig arra figyelmeztetett, hogy fogynak az élelmiszerkészletek Ukrajnában, ezért a szervezet fokozza tevékenységét annak érdekében, hogy akár 3,1 millió embernek is segítséget tudjon nyújtani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?