ENSZ: közel nyolcezren haltak meg az ukrán válság kirobbanása óta

ENSZ: közel nyolcezren haltak meg az ukrán válság kirobbanása óta
Genf |

<p>Legalább 7962 ember halt meg az oroszbarát szeparatisták és az ukrán hadsereg közötti összecsapásokban a kelet-ukrajnai válság tavaly áprilisi kirobbanása óta - közölte az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának Hivatala kedden.</p>

A jelentés szerint a kelet-ukrajnai harcokban ezen időszak alatt 17 811-en sebesültek meg. "Ez egy óvatos becslés, a valós számok ennél jóval magasabb lehetnek" - írta helyzetértékelésében a világszervezet. A genfi székhelyű szervezet szerint az utóbbi három hónapban - május 16. és augusztus 15. között - legalább 105 civil vesztette életét a fegyveres konfliktus következtében Ukrajnában, 308 pedig megsebesült. Ez több mint kétszerese az ezt megelőző három hónapban regisztrált polgári áldozatok számánál. A civil halottak és sebesültek számának növekedése a lakott területek elleni fokozott tüzérségi támadások számlájára írható a szervezet szerint. A civil áldozatok többségét a szakadárok uralta területeken jegyezték fel. Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa emellett azt közölte, hogy a konfliktusban érintett felek a nehézfegyverzet visszavonásáról szóló megállapodást csak részben tartották be. A főbiztosság elítélte, hogy Oroszország Ukrajna beleegyezése nélkül továbbra is olyan kamionkonvojokat küld a volt szovjet tagköztársaság területére, amelyeknek Kijev sem a pontos úti célját, sem pedig a tartalmát nem ellenőrizheti. Az iroda egyebek mellett arról is beszámolt, hogy emberrablásokról, kivégzésekről, kínzásokról, kényszermunkáról és szexuális bűncselekményekről is érkeztek jelentések a Moszkva-párti szeparatisták uralta területekről.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?