ENSZ-főtitkár: A sajtószabadság a demokrácia és az igazság alapja

António Guterres

A sajtószabadság a demokrácia és az igazság alapja – húzta alá az MTI-hez is eljuttatott közleményében António Guterres, az ENSZ-főtitkár a dokumentumot a sajtószabadság szerdai világnapja alkalmából tette közzé kedden.

Már három évtizede, hogy a nemzetközi közösség megünnepli az újságírók és a médiában dolgozók munkáját a sajtószabadság világnapján, május 3-án – emelte ki Guterres.

Hangsúlyozta, „ezen a napon elénk tárul az az alapvető igazság, amely szerint minden szabadságunk a sajtó szabadságától függ”. A sajtószabadság biztosítja mindenki számára a szükséges tényeket, amelyekkel véleményt lehet formálni és felszólalni a hatalom túlkapásai ellen. Az idei év témája pedig arra emlékeztet, hogy a sajtószabadság az emberi jogok éltető eleme – fejtette ki.

Szólt arról, hogy a sajtószabadságot a világ minden részén támadások érik.

Az igazságot a megtévesztésre alkalmas információk és a gyűlöletbeszéd fenyegeti, amelyek el akarják mosni a tények és a kitalációk, a tudomány és az összeesküvés közötti határokat.

Közölte, a médiaipar fokozódó koncentrációja miatt egyre kevesebb ember tulajdona a sajtó, a független hírszervezetek pénzügyi összeomlása, valamint az újságírókat elnyomó törvények és szabályozások megszaporodása pedig tovább erősíti a cenzúrát és veszélyezteti a véleménynyilvánítás szabadságát.

Az újságírók és a sajtó munkatársai életbevágóan fontos munkájuk végzése során közvetlen célpontokká válnak az interneten és azon kívül is. Rendszeresen zaklatják, megfélemlítik, letartóztatják vagy bebörtönzik őket - idézte fel a portugál politikus.

Felidézte, 2022-ben a sajtó legalább 67 munkatársát ölték meg, ami elképesztően nagy, 50 százalékos növekedés a megelőző évhez képest. Az újságírónők közel háromnegyede tapasztalt már erőszakot online, és minden negyedik újságírónőt fizikailag is megfenyegettek – áll a közleményben.

Tíz évvel ezelőtt az ENSZ létrehozta az újságírók biztonságáról szóló cselekvési tervet, hogy megvédje a médiában dolgozókat és véget vessen az ellenük elkövetett bűncselekmények büntetlenségének.

A sajtószabadság világnapján a világnak közösen kell megszólalnia – hangoztatta Guterres

Állítsuk meg a fenyegetéseket és a támadásokat, a munkájukat végző újságírók letartóztatását és bebörtönzését, a hazugságokat és a megtévesztésre alkalmas információkat, az igazság és az igazságot hírül adók célbavételét

– szólított fel az ENSZ-főtitkár.

„Ahogyan az újságírók kiállnak az igazságért, úgy a világ is álljon ki az újságírók mellett!” – szorgalmazta António Guterres.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?