ENSZ: egy nap alatt 70 ezer szíriai kurd menekült Törökországba

Genf/Bejrút |

<p>Egy nap alatt hozzávetőleg 70 ezer kurd menekült Szíria északkeleti részéből Törökországba az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet elől - közölte vasárnap az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR), és arra figyelmeztetett, hogy több százezerre is nőhet a menekültek száma.</p>

Az ankarai kormány szombaton még 45 ezer menekültről számolt be. A menekültek vasárnap is özönlöttek a határ irányába Ain-al-Arab - kurd nyelven Kobani - kurd városból és környékéről. A török biztonsági erők könnygázt és vízágyút vetettek be egy határ menti törökországi faluban több tucatnyi kurd ellen, és egy időre le is zárták a határt. Az Anadolu török állami hírügynökség szerint a kurdok kövekkel dobálták a biztonsági erők tagjait, amiért megakadályozták, hogy megközelítsék az átkelőt. Az NTV kereskedelmi televízió úgy tudja, hogy a fegyveres erők kurdok egy olyan csoportja ellen lépett fel, amely állítása szerint segélyt akart vinni az ostrom alá került szíriai kurdoknak a határ túloldalára.

Közben törökországi harcosok újra fegyverbe szólítottak Kobani és környéke védelmére. A török hatóságok pénteken megnyitották a határ egy részét a kurd menekültek előtt, akik attól tartottak, hogy az iszlamisták lerohanják Kobanit. A Szíriai Emberi Jogok Megfigyelő Központja (OSDH) szerint a település környékét vasárnapra teljesen ostrom alá vették az Iszlám Állam harcosai. Egy helyi kurd parancsnok pedig azt közölte, hogy az Iszlám Állam már 15 kilométerre megközelítette a várost. A helyi lakosok szerint a szélsőséges szunnita harcosok lefejeztek embereket, ahogy faluról falura nyomultak előre - számolt be egy törökországi kurd politikus, aki szombaton Kobaniban járt.

A város stratégiailag fontos helyen, a török határnál fekszik. A Szíriában három és fél éve tartó polgárháború eddig jórészt megkímélte a települést, ahol hozzávetőleg 200 ezer szíriai lelt menedékre. Kobani körzete Szíria kurdok lakta harmadik legnépesebb vidéke. Az ott zajló harcokban kedd óta 39 dzsihadista és 27 kurd vesztette életét. Az OSDH szerint az elesett szélsőségesek nagy része nem szíriai volt, hanem Csecsenföldről és az Öböl menti országokból csatlakoztak az Iszlám Államhoz. Az Iszlám Állam legalább 11 civilt gyilkolt meg szombaton, köztük két fiút - közölte az OSDH. A terroristák több mint 60 falut vettek be Kobani környékén kedd óta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?