ENSZ: a nap folyamán nem jutott be segély Gázába

izraeli-palesztin konfliktus

Kedden nem jutottak be a Gázai övezetbe segélyeket szállító teherautók a rafahi határátkelőn keresztül Egyiptomból a Gázai övezetbe – közölte az ENSZ.

„Reméljük, holnap bejuthatnak a Gázai övezetbe” – mondta Eri Kaneko, a világszervezet humanitárius segítségnyújtási ügyekben illetékes szóvivője.

Lynn Hastings ENSZ-tisztségviselő szerint kedden több mint húsz teherautónak kellett volna megérkeznie a palesztin területre, amelybe szombat óta összesen 54 teherautó érkezett élelmiszerrel, gyógyszerekkel és ivóvízzel.

Az ENSZ palesztinokat segélyező ügynöksége (UNRWA) kedden közölte, hogy szerda estig kénytelen lesz leállni tevékenységével, ha nem érkezik üzemanyag az övezetbe.

Juliette Touma, az UNRWA kommunikációs igazgatója hangsúlyozta, hogy több mint 150 óvóhelyen 600 ezer, otthonából elmenekült ember szorul az UNRWA segítségére.

A Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek az ország déli részébe, és több mint 1400 embert meggyilkoltak, további mintegy háromezret megsebesítettek, valamint mintegy 200 embert elraboltak és túszként tartanak fogva. Az izraeli válaszcsapásokban azóta már 5791 ember halt meg a Gázai övezetben az ottani egészségügyi hatóságok tájékoztatása szerint.

Izrael a támadásra válaszul leállította az övezet áram-, üzemanyag-, élelmiszer- és egy időre a vízellátását is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?