Engedélyezte a nemzetközi csapattelepítést az ECOWAS

Bamako |

<p>A nyugat-afrikai országok közössége (ECOWAS) szombaton engedélyt adott arra, hogy a szervezethez tartozó államok haladéktalanul csapatokat küldjenek Maliba, amelynek északi részét hónapok óta szélsőséges iszlamista fegyveresek tartják ellenőrzésük alatt.</p>

 

Kadre Desiré Ouedraogo, a 15 tagú ECOWAS végrehajtó szervének elnöke egy nappal azt követően jelentette be a döntést, hogy Mali törvényes vezetésének kérésére Franciaország a kormányerők mellett bekapcsolódott az al-Kaidához is kötődő fegyveres csoportok elleni küzdelembe.    Az ECOWAS már hónapokkal ezelőtt tervet készített arra, hogy nemzetközi katonai beavatkozással próbálják segíteni a konfliktus megoldását a tagjai közé tartozó országban, de tényleges lépésekre még nem kerülhetett sor, mivel az ENSZ Biztonsági Tanácsa csak a múlt év végén adta áldását a javaslatra.    Ouedraogo szombaton leszögezte: a szervezet a helyzet sürgősségének fényében hozta meg döntését.    Az illetékes nem részletezte, mekkora erők, mely tagországokból és pontosan mikor érkeznek Maliba. Azt azonban kiemelte, hogy a döntés azonnali hatályú, tehát az első csapatok már a következő napokban a helyszínre érkezhetnek.     Az ECOWAS soros elnökségét betöltő Elefántcsontpart egyik minisztere, Ali Koulibaly azt mondta, hogy hétfőn már bizonyosan lesznek nemzetközi erők az országban. "Észak visszahódítása már meg is kezdődött" - fogalmazott.     Már a francia beavatkozás azonnal helyrebillentette a katonai erőegyensúlyt az északnyugat-afrikai országban. A francia légierő támogatásával a mali hadsereg pénteken visszafoglalta az iszlamistáktól Konnát, a fővárostól, Bamakótól 600 kilométerre fekvő stratégiai fontosságú várost. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?