EMNT-évforduló - Meghirdették az autonómia évét

Szatmárnémeti |

<p>Az autonómia évének nyilvánította az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a 2013-as esztendőt.</p>

Tőkés László EMNT-elnök javaslatát kézfelemeléssel szavazta meg szombaton a Válaszd az életet, válaszd az autonómiát című, Szatmárnémetiben tartott konferencia közel négyszáz fős hallgatósága. A volt püspök arra kérte az autonómia híveit, töltsék meg tartalommal az autonómia évét, szervezzenek rendezvényeket az autonómia szolgálatában.

    A konferencián előadóként részt vevő Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke ma már hibának látja, hogy tíz évvel ezelőtt nem alapítottak pártot. Hozzátette, hogy az EMNT tíz évvel ezelőtti zászlóbontásakor még úgy látták, a pártosodó Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) szemben egy igazi, mindenkit befogadó szövetséget kell létrehozni.

    A konferencia résztvevői "Szatmári nyilatkozat" címmel dokumentumot fogadtak el, amelyben kinyilvánították, hogy a cselekvés útját választják az autonómia elérésének érdekében. Leszögezték, hogy a közösség sikeréhez nem csupán Erdélyben, hanem az egész Kárpát-medencében ki kell alakítaniuk az autonómia központú politikai konszenzust a magyar szervezetek között.

    A szatmári nyilatkozatban azt is leszögezték, újra benyújtják a román parlamentben az autonómia törvénytervezeteit, és ha szükséges, több százezer aláírással nyomatékosítják azokat. Ezzel egy időben azonban a parlamenten kívüli jogszerű politikai nyomásgyakorlás eszközeit is szükségesnek tartják.

    A konferencia résztvevői a Partiumi Autonómia Tanács megalapításának szándéknyilatkozatát is elfogadták. Szilágyi Ferenc, az EMNT alelnöke előadásában úgy vélte, hogy a Magyarországgal szomszédos régió jobb adottságokkal rendelkezik az autonómia elérésére, mint a Székelyföld, hiszen szervesen kapcsolódik Magyarországhoz.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?