Emelkednek az autópályadíjak Horvátországban

Fiume/Budapest |

<p>Júniustól 15 százalékkal drágul az autópálya-használat Horvátországban, de olcsóbb lesz az elektronikus útdíjleolvasók beszerzése - közölte kedden több horvát sajtóorgánum.</p>

A fiumei (Rijeka) kiadású Novi List információja szerint a Zágráb és Fiume közötti - személyautóknak jelenleg 60 kunás (1 kuna 39,34 forint) - útdíj 69 kunára emelkedik. A horvát főváros és Split között a mostani 157 helyett 180 kuna lesz a tarifa.

A közlekedési tárcának az érintett útüzemeltetőkkel folytatott tárgyalásain ugyanakkor az is megfogalmazódott, hogy olcsóbbá tennék az elektronikus útdíjleolvasásra használt - horvát rövidítéssel ENC - berendezések beszerzését.

A most még 120 kunáért megvásárolható, és a megfelelő összeggel feltölthető készülék árát nettó 1 kunára tervezik csökkenteni. A mostani elképzelések szerint az ENC használata 25 százalék tarifakedvezményt jelent majd, ha minimálisan 500 kunával töltik fel a használóik.

A zágrábi Vecernji List hétvégi számában Drazen Gustin, a horvát állami autópálya-üzemeltető cég (HAC) új igazgatósági elnöke már célzott rá, hogy áremelésre, a szerződések átdolgozására és elbocsátásokra volna szükség a gazdaságos működtetéshez. A HAC elnöke azt is megemlítette, hogy Horvátországban 2004 óta nem változtak az autópályadíjak.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?