Moszkva. Harmincnapos elzá-rásra ítélte egy moszkvai bíró-ság Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust azzal a váddal, hogy ismételten meg-szegte a tüntetések szervezé-sére vonatkozó szabályokat.
Emberi jogok Putyin módra
Moszkva. Harmincnapos elzá-rásra ítélte egy moszkvai bíró-ság Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust azzal a váddal, hogy ismételten meg-szegte a tüntetések szervezé-sére vonatkozó szabályokat. Moszkvában mintegy 150, Szentpéterváron pedig 500 embert vettek őrizetbe a tüntetések során.
Navalnij ügyvédjei közölték, hogy a politikus nem ért egyet az ítélettel és fellebbezni fog, ennek elutasítása esetén pedig az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordul. A formai és tartalmi hibákra hivatkozó jogi képviselők szerint egyebek között megsértették a politikus védelemhez való jogát, mert nem idézték be az őrizetbe vételi jegyzőkönyvet kiállító rendőröket, és a védelemnek nem biztosítottak elegendő időt az anyagok áttekintésére. Navalnij hétfőre korrupcióellenes tüntetést hirdetett meg, amelynek keretében mind Moszkvában és több mint száz orosz településen sokan vettek részt. A politikus az orosz fővárosban azonban váratlanul a korábban a hatóságok által engedélyezett helyszínről a belvárosba vitte át a tiltakozást.
Az orosz rendőrség szerint a fővárosi megmozduláson mintegy 4,5 ezren, Szentpéterváron pedig körülbelül 3,5 ezren vonultak utcára. Utóbbival kapcsolatban ellenzéki források 10–15 ezres számot közöltek. Az orosz belügyminisztérium szerint Moszkvában mintegy 150, Szentpéterváron pedig 500 embert vettek őrizetbe a tüntetések során. Az őrizetbe vett személyek nyilvántartására szakosodott OVD-info civil szervezet honlapján ezzel szemben azt közölte, az orosz fővárosban 866 embert állítottak elő, akik közül több mint 30-an a rendőrségen töltötték az éjszakát, a Néva-parti nagyvárosból pedig 548 embert vittek be, akik közül minden másodikat bent is tartottak. Tüntetőket állítottak elő Kalinyingrádban, Velikij Novgorodban, Norilszkban, Szocsiban, Lipeckben, Tambovban, Mahacskalában, Vlagyivosztokban és Kazanyban is.
A 41 éves Alekszej Navalnij Vlagyimir Putyin kihívója kíván lenni a jövő évi elnökválasztáson. Az Európai Unió felszólította az orosz hatóságokat, haladéktalanul bocsássák szabadon az orosz fővárosban és az ország több városában rendezett tüntetések őrizetbe vett résztvevőit. Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője szintén arra szólította fel Moszkvát, hogy „haladéktalanul bocsássa szabadon az összes tiltakozót”.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.