Elvitték a Budapesti Corvinus Egyetem aulájából a Marx-szobrot

Budapes |

<p>Elvitték a Budapesti Corvinus Egyetem aulájából a Marx-szobrot. Az egyetem hétfő délután az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a szobrot az egyetemtörténeti kiállítás helyszínére szállították.</p>

Az intézmény közlése szerint a hamarosan megnyíló tárlat helyén az előkészületi munkálatok még folynak, addig a helyszín nem látogatható. Közölték azt is, hogy a kiállítás megnyitását megelőzően tájékoztatni fogják a sajtó képviselőit a részletekről.    A szobor áthelyezését korábban Rétvári Bence, KDNP alelnök és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) kezdeményezte. Álláspontjuk szerint elfogadhatatlan, hogy ma Magyarországon szobra lehet Karl Marxnak, annak az ideológusnak aki nyíltan antiszemita és rasszista nézeteket vallott.    Az IKSZ hétfőn a szobor elszállítását az MTI-nek úgy kommentálta, hogy azzal szimbolikusan is lezárult a posztkommunista korszak. A mai nap azt üzeni a fiataloknak, hogy a rendszerváltás után 25 évvel végre saját maguk alakíthatják a jelenüket és a jövőjüket - tették hozzá.    Az Európai Baloldal - Magyarországi Munkáspárt 2006 hétfői közleményében azt írta: azzal, hogy a Corvinus egyetem vezetése Marx szobrát "hétvégén, titokban, rohamtempóban távolította el" eredeti helyéről, a magyar hatalmi rezsim lemásolta azt az európai gyakorlatot, hogy a szegényellenes intézkedéseket titokban, zárt ajtók mögött hozzák meg és hajtják végre. Úgy vélték, aggályos, hogy a szobor eltávolítását akkor határozták el, amikor "a KDNP aktivistái hamis és szövegkörnyezetből kiragadott Marx idézetekkel kampányoltak a szobor ellen".    Karl Marx 19. századi német filozófus, közgazdász, a róla elnevezett társadalomelméleti irányzat alapjainak megalkotója, a Corvinus egyetem elődjének névadója.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?