<p>Több tucatnyi menekülttel a fedélzetén elsüllyedt két hajó pénteken Görögország partjainál, a balesetekben legkevesebb huszonketten meghaltak - közölte a görög parti őrség.</p>
Elsüllyedt két menekülteket szállító hajó Görögország partjainál
Egy tisztségviselő azt mondta, hogy pénteken kora hajnalban az Égei-tenger keleti medencéjében fekvő Farmakoniszi szigeténél süllyedt el egy fából épített hajó. Negyven utasnak sikerült partra úsznia, egy lányt a hatóságok mentettek ki. Heten - köztük több gyermek - életüket vesztették, és többeket továbbra is eltűntként tartanak számon.
A hatóságok közlése szerint a vízi jármű sziklának ütközött Farmakoniszi és Kalolimnosz között.
Néhány órával később és csupán néhány tengeri mérfölddel távolabb, Kalolimnosz szigetének közelében ugyancsak elsüllyedt egy hajó, a szerencsétlenségben tizennégyen haltak meg. A parti őrségnek huszonhat embert sikerült kimentenie.
A hatóságok közlése szerint egyelőre nem tudni, hányan tűntek el, a túlélők beszámolói szerint 40 és 70 közé tehető a hajó utasainak száma.
A hatóságok arról számoltak be, hogy az esetleges túlélők felkutatására még folyik a mentőakció, amelyben három helikopter, több halászhajó, a parti őrség és az Európai Unió határőrizeti ügynöksége (Frontex) vízi járművei vesznek részt.
A fagyos téli időjárás ellenére továbbra is naponta ezrek próbálnak meg Észak-Afrikából és a Közel-Keletről Európába jutni. A görög hatóságok adatai szerint csupán január tizenharmadikán 1238-an érkeztek Leszbosz szigetére Törökországból. A pireuszi parti őrség adatai szerint decemberben összesen több mint százezren tették meg a veszélyes tengeri utat Görögországba.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.