Elsüllyedt két menekülteket szállító hajó az Égei-tengeren, többen meghaltak

Athén |

<p>Elsüllyedt péntekre virradó éjjel két migránsokat szállító hajó az Égei-tengeren, 22-en vesztették életüket a görög hatóságok közlése szerint.</p>

A hajózási minisztérium arról számolt be, hogy a Kalimnosz szigete közelében történt balesetben 19-en haltak meg, 138 embert ugyanakkor sikerült kimenteni a tengerből. A mentési műveletben négy görög járőrhajó, az európai uniós határvédelmi ügynökség, a Frontex egyik hajója, egy helikopter, továbbá egy-egy halász- és turistahajó vett részt.    Egy másik hajó Rodosz partjainál borult fel, ebben a szerencsétlenségben három migráns vesztette életét, míg hat társuk megmenekült.    Csütörtökön a reggeli órákban Leszbosz szigeténél borult fel egy menekültekkel teli hajó, és nyolc ember veszett oda, míg szerdán 17 menekült, köztük 11 gyerek fulladt a tengerbe a görög partoknál.    A hideg idő ellenére továbbra is naponta több száz bevándorló indul útnak Törökországból a tengeren keresztül Görögországba. Alekszisz Ciprasz görög kormányfő arra szólította fel európai uniós partnereit, hogy a menekültek törvényes beutazását lehetővé téve enyhítsen a mostani válsághelyzeten.    Alekszisz Ciprasz görög kormányfő az tragédiák kapcsán mély megrökönyödésének adott hangot pénteken: "Az európai vezetés tagjaként szégyenkeznem kell. A hullámok nemcsak a (halott) migránsokat, hanem az európai civilizációt is partra vetik".     A görög kormányfő felszólította az európai vezetőket, hogy hagyjanak fel a további civakodással, és az egyes államok ne tolják át a felelősséget egymásnak a migránskérdésben. Megerősítette, hogy országa kész mintegy 50 ezer migráns befogadására menekülttáborokban és egyéb szállásokon.     Ciprasz egyben javaslatot tett úgynevezett hotspotok (menedékkérő- regisztrációs központok) kialakítására Törökországban, illetve olyan államokban is, mint Líbia. Ezzel szerinte kikerülhetővé válna, hogy a migránsok megkíséreljék a veszélyes földközi-tengeri átkelést a görög szigetekre.    A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) adatai szerint az év eleje óta 560 ezer migráns és menekült érkezett Görögországba tengeri úton. A Földközi-tengeren keresztül ebben az évben már 700 ezer illegális bevándorló érte el Európát, és az átkelés során több mint 3200-an vesztek a tengerbe.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?