Elsődleges turistacélpont lett New Yorkban a Szeptember 11-e Emlékhely

New York |

<p>A biztonsági kerítések és az akadozó építkezési munkálatok ellenére mintegy tízezer látogató keresi fel naponta New Yorkban a 2001. szeptember 11-i terrortámadás egykori központja, a Ground Zero helyszínén létesült Szeptember 11-e Emlékhelyet.</p>

Az emlékhely idén szeptember 12-én, a terrortámadás 10. évfordulójára való megemlékezést követően nyílt meg a nagyközönség előtt és azóta több mint egymillióan keresték fel a helyszínt. A Ground Zero, a leomlott régi és egyben az épülő új Világkereskedelmi Központ alapja már jó ideje a turisták egyik fő célpontja, ám idén nyárig mindössze az ikertornyok lábnyománál folyatott építkezési munkálatok körül emelt magas kerítésekig lehetett bejutni.
Naponta tízezren keresik fel az emlékhelyet, ami azt jelenti, hogy akár az évi 3,5 millió látogatót vonzó Szabadság-szobor és az Empire State Building népszerűségét is elérheti, vagy akár túlszárnyalhatja. A látogatóknak ingyen belépőt kell váltaniuk és egy biztonsági átvilágításon is átesnek. Az illetékesek szerint mind az 50 amerikai tagállamból és 120 országból érkeztek már látogatók.
A parkosított emlékhelyen külön részt szenteltek szeptember 11. és az ikertornyok elleni 1993-as bombamerénylet majdnem háromezer halálos áldozatának. Az összeomlott ikertornyok helyszínén létesült mesterséges vízeséseket bronztáblák veszik körül, amelyekre felvésték az áldozatok nevét.
A látogatók közelebbről is megnézhetik az épülő új Világkereskedelmi Központot, amely jelenleg 90 emeletes, és az ország legmagasabb épületének címére pályázik. A szeptember 11-e múzeum és az emlékkomplexum földalatti kiállítóterme eredetileg 2012-ben nyitotta volna meg a kapuit. A Szeptember 11. Nemzeti Emlékhely és Múzeum alapítvány, illetve a New York-i és a New Jersey-i Kikötői Hatóság azonban már hosszú ideje harcot vív egymással annak kapcsán, hogy kit terhelnek a beruházás több millió dollárra rúgó infrastrukturális költségei.
A munkálatok lelassulásáról már november beszámoltak, ám New York polgármestere, Michael Bloomberg és a többi illetékes csupán ezen a héten jelentette be hivatalosan, hogy a múzeum nem nyitja meg a kapuit a jövőre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?