Előzetes megállapodás az uniós költségvetésről

Brüsszel |

<p>Megegyezett az Európai Parlament (EP) költségvetési bizottsága és a tagállami kormányokat képviselő uniós Tanács francia elnöksége az EU jövő évi költségvetésében - tájékoztatta az MTI-t Surján László magyar EP-képviselő, aki a költségvetési bizottságban az Európai Néppárt álláspontjának szószólója.</p>

A két testület véleményének "összebékítését" célzó pénteki egyeztetés nyomán létrejött megállapodás értelmében a 2009-es büdzsé kiadásai 116,1 milliárd eurót tesznek ki, ami valamivel több, mint amennyit eredetileg az EU legfőbb végrehajtó szerve, az Európai Bizottság javasolt, illetve mint ami a Tanács kiinduló álláspontja volt, bár néhány milliárddal kevesebb, mint amennyit a Parlament tartott volna indokoltnak.

A legnagyobb médiafigyelem azt a kérdést övezte, hogy sikerül-e forrásokat találni arra az egymilliárd euróra, amivel az unió - az eredetileg javasolt két év helyett az elkövetkező három év alatt - támogatni kívánja az élelmiszerhiánytól leginkább szenvedő, legszegényebb - zömmel afrikai - országokat. Különböző tartalékalapokból végül biztosították ennek a programnak a fedezetét, így el lehet juttatni a segítséget a címzetteknek - elsősorban nem pénzben és nem is kész élelmiszerben, hanem főként vetőmag és műtrágya formájában.

Surján László elmondta, hogy a Parlament és a Tanács megbízottainak egyeztetése meglehetősen vontatottan haladt azért, mert a Tanács egyértelmű álláspontjának a kialakítását különböző országcsoportok "blokkoló kisebbségei" akadályozták.

A magyar EP-képviselő az uniós költségvetés fejezetei közül kiemelte a kohéziós (felzárkóztatási) kiadások fontosságát. A Parlament - tette hozzá - elmarasztalta a Bizottságot és a Tanácsot is, amiért a kohéziós politika idei kifizetései nem érték el a tervezettet. Surján megfogalmazása szerint ebben "a kormányok bénasága" is ludas, hiszen egyes országok jogi előírásainak szintjén indokolatlan fékek gátolják a kohéziós támogatási pénzek igénybe vételét. A jövő évi költségvetésben mindenesetre benne van az is, hogy a vártnál nagyobb igények esetén lényegesen bővíthető a kohéziós alap. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?