Először elnököl arab nő az ENSZ Biztonsági Tanácsában

New York |

<p>Először tölti be arab nő az ENSZ Biztonsági Tanácsának elnöki tisztségét. A jordániai Dina Kauar a Közel-Keletre, valamint a nőknek és a fiataloknak a béke és a biztonság elérésében játszott szerepére összpontosító programot hirdetett meg áprilisra, hazája soros elnöksége idejére.</p>

Ennek megfelelően a szíriai és a jemeni konfliktus, illetve a palesztin ügy kiemelt témája lesz a 15 tagú tanács e havi munkarendjének - vált ismertté a hét végén. Áprilisban három nyílt vitát tartanak, ezek közül az egyiken - a fiatalok és a szélsőségesség témájában rendezendőn - a hásimita királyság 20 éves trónörököse elnököl majd április 23-án.

Jordánia ENSZ-nagykövetével együtt jelenleg négy nő foglal helyet a Biztonsági Tanácsban. A testületben 2014-ben volt a legtöbb, hat nő. Hazájában Dina Kauar volt az első női diplomaták egyike. Az ENSZ-nél tavaly kezdte meg szolgálatát, előtte Jordánia Franciaországba, Portugáliába és a Vatikánba delegált nagykövete volt Párizsban. Az Egyesült Államokban tanult, a San Franciscó-i Mills College és a New York-i Columbia Egyetem hallgatója volt nemzetközi kapcsolatok szakon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?