Először alkalmaztak női öngyilkos merénylőt a pakisztáni tálibok

Dera-Iszmáilhán |

<p>Állításuk szerint először alkalmaztak női öngyilkos merénylőt a pakisztáni tálibok egy olyan támadásban, amelyet szombaton követtek az ország északnyugati részén egy rendőrőrs ellen, és 12 rendőr halálát okozták benne.</p>

A támadást egy házaspár hajtotta végre Dera-Iszmáilhánban: kézigránátokat dobtak a rendőrőrsre, majd behatoltak az épületbe, géppisztolyból lőttek a rendőrökre, lelőttek közülük ötöt, tucatnyit túszul ejtettek és órákon át fogva tartották - mondta Ahszanulla Ahszan, a pakisztáni tálibok egyik szóvivője vasárnap egy ismeretlen helyről több hírügynökségnek nyilatkozva. Majd amikor kommandósok megpróbálták kiszabadítani a túszokat, a támadók felrobbantották magukat - tette hozzá. Mint mondta, a támadással Oszama bin Ladennek, az al-Kaida terrorhálózat vezetőjének megölését bosszulták meg.

Bin Ladent amerikai kommandósok ölték meg május 1-jén.

"A támadók férj és feleség voltak. Ezután is a legkülönbözőbb módon hajtunk végre akciókat" - mondta a szóvivő a Reutersnak.

A robbanástól megsebesültek a túszok is, és közülük hét belehalt sérüléseibe - közölte a rendőrség.

Szóltak már jelentések női öngyilkos merénylőkről Pakisztánban, de ez az első eset, hogy a tálibok maguk állítják nő bevetését kamikazénak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?