Elon Musk lesz a Giorgia Meloni vezette olasz kormánypárt találkozójának díszvendége

Giorgia Meloni

A világ leggazdagabb embereként ismert Elon Musk, az X közösségi médiaplatform tulajdonosa lesz a díszvendége a Giorgia Meloni miniszterelnök vezette Olasz Testvérek kormánypárt találkozójának a hétvégén – erősítette meg maga Musk kedden este.

A szervezők a politikai találkozó programjának a bemutatásakor meglepetés vendégről beszéltek, annyit mondtak csupán, hogy egy Mister X-ről van szó.

A közösségi oldalakon terjedt el Elon Musk neve, aki végül az egyik kommentelő kérdésére válaszolva megerősítette részvételét a rendezvényen.

Az Olasz Testvérek is megerősítették, mégpedig Vergilius mondatával, a Sic itur ad astra, vagyis az Így jutunk el a csillagokig latin idézettel.

A milliárdos vállalkozó szombaton szerepel a Giorgia Meloni vezette párt december 14. és 17. közötti találkozóján, amelynek helyszíne a római Angyalvár melletti terület lesz.

Az Olasz Testvérek (FdI) ifjúsági szervezete rendezte Atreju nevű találkozóját 1998-tól rendezik meg. Nevét Michael Ende A végtelen történet című regénye főszereplőjéről kapta.

Az Atrejut általában ősszel szokták megtartani: tavaly elmaradt a parlamenti választások miatt, melyet az Olasz Testvérek vezette jobbközép koalíció nyert meg, idén pedig decemberre halasztották mintegy évzáró találkozóként, amely egyben megnyitja a párt európai parlamenti választási kampányát.

Giorgia Meloni júniusban a római kormánypalotában fogadta Elon Muskot, akivel a hivatalos közlések szerint a mesterséges intelligenciáról és a születések számának csökkenéséről beszéltek egymással.

Elon Musk szeptemberben felszólalt a Róma és Berlin közötti vitában hangoztatva, hogy Németországnak nem szabad finanszíroznia az olasz partokra bevándorlókat szállító, nem kormányzati szervezeteket.

Az Atreju külföldi meghívottjai között szerepel Santiago Abascal, a Vox spanyol jobboldali párt elnöke is. A Vox az Európai Parlament pártcsaládjai között az Európai Konzervatívok és Reformerekhez (ECR) tartozik az Olasz Testvérekkel együtt.

Az ECR elnöke 2022 óta Giorgia Meloni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?