<p>A cseh-amerikai radarszerződés elfogadását részesíti előnyben a lisszaboni szerződéssel szemben a legerősebb cseh kormánypárt, a Polgári Demokratikus Párt (ODS), amely a hét végén tartotta tisztújító kongresszusát Prágában.</p>
Előbb a radar, aztán Lisszabon
A kongresszus "nyomatékosan ajánlja", hogy a párt képviselői és szenátori csoportja tegyen meg mindent a cseh-amerikai radarszerződés mihamarabbi elfogadása érdekében, míg a lisszaboni szerződést ügyét "rábízza a képviselőkre és a szenátorokra" - derült ki a pártfórum hétfőn nyilvánosságra hozott határozatából. Ez azt jelenti, hogy a radarszerződést a képviselői és a szenátori klubnak támogatnia kell, míg a lisszaboni szerződés ügyében a klubok szabad kezet kaptak.
Az ODS többsége - annak ellenére, hogy az alkotmánybíróság a lisszaboni szerződés kifogásolt részeit nem találta a cseh jogrenddel összeegyeztethetetlennek - továbbra is azon van, hogy a dokumentumot megvitatását és esetleges elfogadását halasszák minél későbbre. Az a javaslat, hogy a kongresszus egyenesen tiltsa meg a párt képviselőinek és szenátorainak a lisszaboni szerződés támogatását, végül is nem lett elfogadva. A többség Mirek Topolánek, pártelnök-kormányfő véleményét fogadta el: a lisszaboni szerződés nem ideális, de el kell fogadni, mert ez lehet az alapja az Európai Unió fokozatos reformjának. A döntést azonban nem kell elsietni.
"Nem szeretném, ha bárki is nyomást gyakorolna ránk, hogy gyorsan döntsünk és elfogadjuk a lisszaboni szerződést. Írországban is csak ősszel lesz a második népszavazás" - jelentette ki a kongresszuson Topolánek. Leszögezte: az ODS-nek időre van szüksége, hogy véglegesítse álláspontját a dokumentummal kapcsolatban.
Az Európai Unió új működési szabályzatát tartalmazó lisszaboni szerződést kedden kellene megtárgyalnia a cseh alsóháznak. A rendkívüli ülés összehívását az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt kezdeményezte. Marek Benda, az ODS EU-ellenes szárnyának egyik vezetője újságíróknak elmondta, hogy pártja megpróbálja megakadályozni az ülés megtartását azzal, hogy nem szavazza meg a napirendet. Várható, hogy még karácsony előtt a szenátusban is napirendre kerül a téma.
Topolánek nagyon nehéz helyzetben van. Az európai politikusok nyíltan sürgetik a lisszaboni szerződés csehországi elfogadását. Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke pénteken Prágában kijelentette: a cseh uniós elnökség sikere (2009 első felében) a lisszaboni szerződés elfogadásának függvénye. A legerősebb kormánypárt két koalíciós partnere - a Kereszténydemokrata Unió-csehszlovák Néppárt és a Zöldek Pártja - szintén a lisszaboni szerződés elfogadásának híve.
"Ha az ODS megakadályozza a rendkívüli ülés napirendjének az elfogadását, megmondom Topolánek kormányfőnek, hogy az ilyesfajta együttműködésből a cseh uniós elnökség alatt nem kérünk" - figyelmeztette a kormányfőt Jirí Paroubek, az ellenzéki szociáldemokraták elnöke.
"Ha nem térnek észhez (ODS), akkor nem lesz semmiféle támogatás, semmiféle megállapodás" - jelentette ki a közszolgálati televízióban a volt miniszterelnök. AZ ODS és a CSSD hetek óta tárgyal egy megállapodásról, amely biztosítaná az együttműködést az kormányoldal és az ellenzék között a cseh uniós elnökség ideje alatt. A külpolitikai kérdésekben tűzszünet lenne, de a belpolitikai ügyekre ez nem vonatkozna - fejtette ki a közszolgálati televízióban Lubomír Zaorálek, a szociáldemokraták vezető külpolitikusa és a tárgyalóküldöttség főnöke.
A kormányzó polgári demokratákon kívül a lisszaboni szerződést az öt parlamenti párt közül még az ellenzéki Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja ellenzi. A kommunisták egyebek között attól tartanak, hogy a lisszaboni szerződés életbe lépése után lehetővé válni a II., világháború után kiadott - a német és a magyar kisebbséget is jelentősen kedvezőtlenül érintő, megkárosító - Benes-dekrétumok felülvizsgálata. Erról korábban Václav Klaus államfő beszélt, s nemrégiben Petr Bendl, az ODS új alelnöke is felvetette a témát.
Az ODS állítólag azzal számol, hogy a kommunistákkal együtt sikerülhet megakadályoznia a szerződés napirendre tűzését. Az persze a jelen esetben már mellékes, hogy Mirek Topolánek újraválasztott pártelnök-kormányfő a kongresszuson ismételten hangsúlyozta: a kommunistákon kívül az ODS a jövőben mindenkivel hajlandó együttműködni.
Ugyanakkor még egyáltalán nem biztos, hogy a Barack Obama megválasztott elnök vezette új amerikai kormányzat folytatni fogja-e az amerikai rakétaprogram európai részét.
"El tudom képzelni a projekt bizonyos csúszását" - mondta újságíróknak Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter vasárnap este Brüsszelben. Schwarzenberg fogalmazása szerint az esetleges csúszásra a jelenlegi nemzetközi pénzügyi-gazdasági válság rendezése miatt lehet szükség. Barack Obamának most a válság megoldására kell összpontosítania, s ezért lehetséges, hogy a rakétavédelmi rendszerrel csak később fog foglalkozni - vélte a cseh diplomácia vezetője.
A Topolánek-kormánynak azért is nehéz a dolga, mert az amerikai radarállomás felépítését Csehországban a helyi közvélemény kétharmada elutasítja, s csak mintegy 25 százaléka támogatja.
A lisszaboni szerződés esetében nagyjából fele-fele arányban van a támogatók és az ellenzők aránya. A szerződést leghevesebben ellenző alkotmányos tényező továbbra is az államfő, Václav Klaus. Az ODS vezetőségének a lisszaboni szerződéssel való megbékélése volt egyébként az egyik meghatározó oka annak, a párt alapítója Klaus szombaton lemondott a tiszteletbeli elnöki tisztségéről. Egybehangzó prágai értékelések szerint ezt a gyakorlatban azt jelenti, hogy Klaus szakított az általa 1991-ben alapított párttal, amely őt az államfői tisztségbe emelte.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.