Elmeorvosi kezelésnek vetik alá a szexbotrányba keveredett képviselőt

Washington |

<p>Elmeorvosi kezelésnek veti alá magát Anthony Weiner demokrata képviselő, aki a hét elején bevallotta, hogy az elmúlt három év során hat nőnek küldött szeméremsértő, nem egyszer a saját fotóit tartalmazó üzeneteket az interneten - írta vasárnapi számában a The New York Times.</p>

Miközben Weiner egy meg nem nevezett pszichiátriai intézetben diagnosztizáltatja magát annak megállapítására, hogy pontosan milyen kezelésben is részesítsék, a demokrata párt kongresszusi vezetése egyre erősebb nyomást gyakorol rá, hogy mondjon le. A 46 éves képviselő távozását követelő hangok különösen azután erősödtek fel, hogy pénteken kiderült: egy 17 éves diáklánnyal is bizalmas levelezést kezdeményezett.

Anthony Weiner kabinetje szerint csak ártatlan üzenetváltás történt a delaware-i középiskolai tanuló és a képviselő között. Weinert más párttársai mellett Nancy Pelosi, a képviselőházi demokrata kisebbség vezetője, valamint New York-i képviselőtársa, Steve Israel, a demokraták kongresszusi kampánybizottságának elnöke is lemondásra szólította fel.

Médiajelentések szerint Weiner ezt több okra hivatkozva is visszautasította. Mint mondta, addig nem hozhat ilyen döntést, amíg a felesége, Huma Abedin, Hillary Clinton külügyminiszter személyi asszisztense a főnökével együtt hivatalos afrikai körutazáson tartózkodik. A 34 éves asszony egyébként állapotos.

Médiaértesülések szerint a képviselő azért is ragaszkodik az állásához, mert az évi 156.117 dolláros fizetése nélkül képtelen lenne fizetni a hiteleit.

A képviselő New Yorki-i választókörzetében a megkérdezettek 56 százaléka nem kívánja lemondatni Weinert. A politikust a botrány kirobbanása előtt a metropolisz polgármesteri posztja első számú várományosának tekintették.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?